BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
header

Befektetés

02.
06.
00:00

Elkapta a BÉT a jó hangulatot

A nap közepén kismértékben ugyan elbizonytalanodott a Budapesti Értéktőzsde, végül azonban mégiscsak sikerült meglovagolni a kedvező nemzetközi hangulatot − igaz, a jelentős forgalom ezúttal is elmaradt. Délelőtt gyorsan előreszaladt a vezető pesti index 19 230 pontig, délre azonban visszaesett nullába, és ekkor érte el napi mélypontját is, 19 076 pontnál. Itt azonban már megjöttek a vevők, és szépen feltolták a BUX-ot, amely így napi csúcsán, 19 265 ponton fejezte be a zárószakaszt; ez 0,9 százalékos felértékelődéssel ér fel. Túlzás lenne azonban azt állítani, hogy egymást taposták a parkettre tóduló, vásárolni akaró befektetők, a forgalom ugyanis továbbra is mérsékelt volt, mindössze 8 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények. A blue chipek a Magyar Telekom kivételével erősödtek, de a távközlési papír sem esett: a nap nagy részét ugyan 3-4 forintos pluszban töltötte, de végül változatlan árfolyamon, 409 forinton zárt. A Richter volt a nap nyertese a nagyobb papírok közül, a csütörtökön gyorsjelentő gyógyszergyártó 2,1 százalékot erősödött, és 37 490 forinton zárt; a papír forgalma négyszer akkora volt, mint a Telekomé. Az Egis nem tudta követni nagyobb szektortársát, az árfolyama mindössze 5 forinttal került feljebb, 18 070 forintig. A két nagy papír is felfelé ment, az OTP 1 százalékkal, 4567 forintig emelkedett, a Mol pedig 0,7 százalékkal, 18 485 forintig kapaszkodott. Egy nagyobb kötésnek köszönhetően magához képest komoly értékben forogtak a GS Park papírjai, melyek 3,4 százalékos eséssel zárták a napot. Az E-Star papírjai ezúttal zuhantak, limittel. A Pannergy nem talál magára a közelmúltbeli nagy esés óta, kedden 2 százalékkal, 400 forintra esett a jegyzés.

Szerző(k):
Kasnyik Márton
02.
06.
00:00

Rosszul megy a nagy tőzsdéknek

Közzétette negyedéves eredményét tegnap két nagy tőzsdeüzemeltető, a NYSE-Euronext, valamint a Deutsche Börse is. A New York-i tőzsde tulajdonosa − amelyet várhatóan az év végéig 8,2 milliárd dollárért felvásárol az IntercontinentalExchange − 75 százalékkal csökkenő nettó profitról és újabb komoly kiadáscsökkentésekről számolt be, mivel a kereskedési forgalom jelentősen visszaesett a tavalyi utolsó negyedévben. A nyereség mindössze 28 millió dollárt tett ki, a vállalat pedig két év alatt 250 millió dollárt kíván megtakarítani. A jelentésből kiderül az is, hogy a tőzsdeüzemeltető összes platformján romlott az eredmény: kevesebbet kereskedtek részvényekkel, kötvényekkel, derivatív értékpapírokkal, és a fő intézményi ügyfelek is faragtak a technológiai költségeken. A NYSE-Euronext felvásárlását korábban latolgató Deutsche Börse, a frankfurti tőzsde üzemeltetője szintén gyenge évet zárt: az árbevétel 14 százalékkal, a nettó profit pedig 22 százalékkal esett vissza. A Xetra platformot is működtető német tőzsde két éve 150 millió eurós kiadáscsökkentést kezdett, ezúttal ezenfelül újabb 70 millió eurós lefaragást jelentettek be; a megtakarításból a menedzsment állítása szerint az ázsiai terjeszkedést finanszíroznák. Spórolnak az osztalékon is, a 2011-es 2,3 euró után a tavalyi évre csak 2,1 eurót fizetnek a befektetőknek.

Szerző(k):
Kasnyik Márton
02.
06.
00:00

Lassan csökkenhet majd az olaj ára

Növekvő termelés és csökkenő árak jellemzik majd a világ olaj- és gáziparát a következő időszakban − véli az Ernst & Young. Az egyre növekvő nyersolaj-kitermelésével az Egyesült Államok játssza majd a legnagyobb szerepet az OPEC-en kívüli országok közül a kínálat növekedésében a következő tíz évben. Emellett Kanada, Irak és Brazília kitermelésének bővülése is jelentősen hozzájárul a piac megfelelő ellátásához. Az ebből adódó árcsökkenés azonban a Közel-Keleten tapasztalható instabilitás miatt nemcsak bizonytalanná válhat, de erősen kilengő árakkal párosulhat.

Szerző(k):
Deák Bálint
02.
06.
00:00

Visszapattanás követte az esést

Az erősen mínuszos hétfői zárás után emelkedtek a meghatározó nyugat-európai és amerikai tőzsdeindexek. A keddi erősödés tulajdonképpen a trend folytatódását jelenti, az előző napi, nagyrészt a dél-európai gazdaságokkal kapcsolatos aggályok motiválta esés csak kisiklásnak minősíthető − legalábbis a befektetői remények szerint. A vásárlásokat bátorította a tízhavi csúcsra kúszó eurózónás beszerzésimenedzser-index (BMI) − igaz, a mutató még mindig az 50 pontos határ alatt állt januárban. Mindemellett tengerentúli makroadatok is támogatták a drágulást. Az öreg kontinensen a legjobban teljesítő részvények között voltak a pénzintézeti papírok. Míg a negatív végletet a KPN jelentette, a legnagyobb holland telefontársaság több mint 15 százalékkal zuhant csapnivaló gyorsjelentése hatására. A Virgin árfolyama kilőtt egy meg nem erősített cégegyesítési terv hírére, a másik fél az amerikai Liberty Global lenne az értesülés szerint. Jó gyorsjelentések lökték fölfelé az olajcégek, így a BP és a BG Group árát is. Az év eddigi legrosszabb tőzsdenapját az Egyesült Államokban is fölpattanás követte, az irányadó indexek 1 százalékot közelítő pluszt mutattak lapzártánk idején, így a Dow ismét a 14 ezer pontos határt próbálgatta. A hegymenetet jó negyedéves eredmények motiválták, de a felfüggesztése után visszatérő Dell is szerényen drágult. A gyorsétteremhálózat-üzemeltető Yum ugyanakkor szembe megy a trenddel, jókora zuhanását a kínai piac \"hormonbotránnyal\" összefüggő gyengélkedése okozza. Az árupiacon vegyes volt az összkép, az arany enyhén gyengült és 1670 dollár körül állt, míg a WTI jegyzése kismértékben, 97 dollár közelébe kúszott föl.

Szerző(k):
Major András