Jegybankárok fűtötték a piacokat
Mérsékelten ugyan, de jó volt a hangulat csütörtökön a nemzetközi részvénypiacokon, talán Ben Bernanke és Mario Draghi szavai nyugtatták meg az olasz választások miatt háborgó lelkű befektetőket. A vezető nyugati jegybankárok megjegyzéseiben ugyan nem volt sok újdonság, de a laza monetáris politika melletti elkötelezettség határozott hangoztatása így is segített a kockázatvállalásnak. A vállalati gyorsjelentések viszont inkább vegyesek voltak, a makroadatok pedig nem voltak igazán jelentősek. Végül mindenesetre a londoni FTSE−100 0,6, a frankfurti DAX és a párizsi CAC−40 pedig egyaránt 0,8 százalékos emelkedéssel búcsúztatta a napot. A milánói tőzsde ugyan még mindig közel tíz százalékkal marad el a választási eredmény előtti értékétől, de legalább megállt az esés, és csütörtökön fél százalékot emelkedett a részvénykosár; Madridban pedig 1,2 százalékkal száguldott az IBEX−35. A nap nagy vesztese a német magas- és mélyépítő vállalat, a Hochtief volt, amely hiába lett újra nyereséges a tavalyi utolsó negyedévben, de a saját várakozásait sem hozta, ezért 7,2 százalékot zuhant. Ekézték a befektetők a Royal Bank of Scotlandet is, az állami tulajdonban lévő bank vesztesége ugyanis tovább nőtt, a kurzus 6,6 százalékot esett. A bankszektor többi szereplőjét viszont nem büntették az Európai Parlament és az Európai Bizottság bankárbónuszok korlátozásával kapcsolatos döntése miatt. A Deutsche Telekom csak 0,3 százalékot esett, a Telefónica viszont 2 százalékot emelkedett. A tengerentúlon a Dow Jones ipari átlaga ismét történelmi csúcsa közelébe emelkedett, leginkább ez hozta lázba a piacokat (az S&P−500 sincs sokkal a patinás mutató mögött). Lapzártánk idején az S&P 0,3, a Dow 0,2, a Nasdaq pedig félszázalékos pluszban állt.

