Erőtlen emelkedéssel próbálkozott a BUX
A jó nemzetközi hangulatot megpróbálta kihasználni a magyar tőzsde csütörtökön, azonban ez nem igazán sikerült. Ebben elsősorban a Mol volt a ludas, az olajrészvény ugyanis szinte egész nap nehezékként viselkedett a négy vezető papír közül. Piaci pletykák szerint a Dana Gas tulajdonosa adja el részvényeit, ami önmagában is generálhatja, hogy sokan szabadulnának a részvénytől. Amennyiben ugyanis igaz a hír, az jó sokáig nyomás alatt tarthatja majd a részvény árfolyamát, hiszen még a csütörtöki megnövekedett forgalom mellett is jó pár hétig eltarthat, mire jelentősebb mennyiségű részvénytől megszabadul egy 3 százaléknyi Mol-pakettel rendelkező tulajdonos. Mindenesetre csütörtökön az olaj drágulása ellenére több mint 2 százalékot esett a Mol, és végül 16 660 forinton zárt.

