Történelmi megállapodásra jutott a WTO
Megegyezésre jutottak a világ kereskedelmi miniszterei szombaton arról, hogy elbontják a bürokratikus akadályok egy részét, ezzel könnyebbé teszik a világkereskedelmet. A WTO ülése után a résztvevők történelminek minősítették az egyezséget, ugyanis a világszervezet 1995-ös megalapítása óta ez az első teljes körű megállapodás, amit mind a 159 tagállam elfogadott. A WTO igazgatója azt emelte ki, hogy a mostani megállapodás csak a kezdet, a hosszabb távú cél továbbra is az, hogy minden akadály elháruljon a világkereskedelemben. Helyszíni tudósítók szerint nem volt egyszerű egyezségre jutni, hiszen India például az utolsó pillanatig ellenezte a megállapodás mezőgazdaságra vonatkozó részét, míg Kuba képviselője nem sokkal a végső megegyezés előtt kivonult a tárgyalásról. Becslések szerint az egyezség 1000 milliárd dollárral növelheti a világkereskedelmet és akár 21 millió új álláshelyet teremthet világszerte. Gazdasági szereplők egy része bírálta a megállapodást, melynek egyik fontos pontja az importadók jelentős csökkentése, szerintük ez a lépés a szegényebb országokban teljes iparágak eltűnéséhez és munkahelyek elvesztéséhez vezethet.
