Új időszámítás kezdődik a Magyar Telekom életében, miután a társaság bejelentette, hogy minden valószínűség szerint az idei év után jövőre nem fizetnek osztalékot. Ezután újra előtérbe kerülhetnek a fundamentális elemzések és a különböző mutatószámok a társaságnál − véli Harcsa Norbert, az Ipopema elemzője. Meglátása szerint az elemzőknek mindenképpen munkát ad ez a döntés, ugyanis a többség újra értékeli majd a vállalatot. Ez akár vitákat is generálhat a jövőben, de mindenképpen egy érdekes sztorivá teszi a Magyar Telekomot. Ez akár a forgalom növekedésével is járhat, legalábbis belföldön mindenképpen − véli az Ipopema elemzője. Harcsa szerint az első piaci reakcióból is az látszik, hogy ahogyan korábban is jelezte, stabilabb kezekbe került a részvény, az árfolyam ugyanis nem ment újabb mélypontra. A bejelentés nem volt meglepő − reagált az Equilor a Magyar Telekom döntésére. Ennek oka, hogy a brókercég már a hétvégi frekvenciatender-kiírás utáni hétfői hírlevelében is jelezte, hogy nulla forint közelébe konvergálhat a 2014-es osztalék. A piac nagy része 10−20 forintos osztalékkal számolt, ezért az árfolyamban 5−10 forintos esés is elképzelhető, azonban a bejelentéssel tisztult a társaság jövőképét övező köd. Az Equilor szerint 2015-ben már 30−40 forint között lehet majd az osztalék, ami a csütörtöki esés után visszacsalogatja majd a vevőket a Magyar Telekom piacára.
A Quaestor 10 forintos osztalék kifizetését várta az idei eredmény után, így negatív hatást vár a Telekom-részvény árfolyama tekintetében Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője. Szerinte nagyon nehéz lesz bármilyen jót mondani a jövőben a Telekom kapcsán, hiszen a növekedés mellett már az osztalékról is le kell mondani a társaságnál. Éppen ezért a következő napokban is inkább lecsorgást vár az árfolyamban. Technikai alapon a történelmi mélypontot jelentő 270 forintos szint lehet komoly támasz az esésben, ez alatt viszont nagyon nehéz bármilyen szintet is megjelölni, hiszen sohasem járt ezeken az árfolyamokon a Telekom részvénye. Amennyiben mégis ez a szcenárió következik be, akkor egy nagy forgalmú napon belüli fordulást kell figyelni, az jelölheti ki ugyanis a részvény árfolyamának az alját.
Szerző: Deák Bálint
