A jegybanki intézkedések továbbra is a részvénypiacok mögött állnak, a gazdasági fundamentumok pedig javulást mutatnak, ezáltal erős maradhat a kereslet a részvények iránt − véli Háda Bálint, a Quaestor vezető elemzője. A kötvényekből a részvények felé tartó tőkeáramlás is tovább nőhet, és az erősödő sajátrészvény-vásárlások, osztalékemelések, valamint a felfutó felvásárlási aktivitás is segítheti a tengerentúli részvénypiacokat − véli a szakember.
A devizapiacon az angol font és az amerikai dollár a Quaestor kedvence, ezek erősödésére számítanak elsősorban az elkövetkező időszakban. Meglátásuk szerint akik elsőként kezdték a pénznyomtatást, azok elsőként is hátrálhatnak ki a gazdaságélénkítő programok mögül. Az eurót, a japán jent és a svájci frankot eladná a Quaestor, mert a gazdasági kilátások bizonytalanabbak, s elkelhet még a jegybanki támogatás ezeken a piacokon. A forint esetében jövő év májusáig meghatározó maradhat az emelkedő trend, ami már régóta meghatározza az árfolyam mozgását az euróval szemben. Így a 300-as lélektani határ felett kell megszokni a forintot, a két sávhatár ugyanis 310 és 300 forint lehet a jövő év elején. Ebben markáns változás akkor következhet be, ha tartósan 290 forint alá tudna menni az euró.
A nyersanyagpiacon a kukoricát és a búzát lehet érdemes venni, mivel a kereslet éledezik e termékeknél. A rizs ára is emelkedhet, mivel a trópusi viharok jelentős károkat okoztak a fő termőterületeken. Nyomás nehezedik azonban az olajpiacra az erős kínálati oldal miatt, itt csak az arab könnyűolajban látnak fantáziát. Jó vételi lehetőséget látnak viszont az egzotikus árucikkekben. Drágulhat ugyanis a kakaó, a robusta kávé, a gyapot és a narancslé, de ismét erős eladói nyomás alá került a cukor piaca − hangsúlyozta Háda Bálint.
Szerző: Beke Károly
