BUX 131146.40 -0,48 %
OTP 40790 0,2 %
header

Befektetés

12.
12.
00:00

Terjednek az inflációkövető kötvények

Egyre kedveltebb a feltörekvő piaci kötvények közül az inflációhoz kötött változó hozamú értékpapír. Elemzők szerint két ok miatt veszik elsősorban helyi intézményi befektetők ezeket az eszközöket: egyfelől a megugró infláció miatt így tudnak biztonságos körülmények között pozitív reálhozamot elérni, másfelől néhány feltörekvő országban muszáj új finanszírozási megoldást kitalálni.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
11.
00:00

Telekom-célárat emelt az Erste

A korábbi 285-ről 300 forintra emelte a Magyar Telekom-részvényekre adott célárfolyamát az Erste Bank, mely a korábbi csökkentésről tartásra javította a papírok ajánlását. Az indoklásban az szerepel, hogy az elemzők szerint a negatív bejelentések már megtörténtek a cégnél, közölték, hogy a 2013-as eredmény után várhatóan nem fizetnek osztalékot, illetve a frekvenciatenderek kiírása is megjelent. A pozitív minősítés annak fényében meglepő, hogy az Erste szerint a Telekom egészen 2016-ig nem is fog osztalékot fizetni, ugyanis a szakemberek szerint legalább három évig tart, amíg a kívánatos 40 százalék alá csökken az eladósodottsági ráta. A közeljövőben ugyanis a frekvenciapályázatok miatt további jelentős beruházási igénnyel kell számolnia a társaságnak, az Erste csak az LTE-spektrum esetében a korábbi 31 milliárdról 41 milliárd forintra emelte ezzel kapcsolatos előrejelzését. Összesítve 85,9 milliárd forint, frekvenciákkal kapcsolatos kiadásra számítanak a cég elemzői 2012 és 2014 között. A kedden publikált elemzés kiemeli, hogy a bank szakemberei nem számolnak azzal, hogy állami mobiltársaság lép be negyedik szereplőként a piacra.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
11.
00:00

A Lukoilnak és a Szurgutnak kedvezhet az orosz kormány

Jelentősen erősödtek hétfőn a Lukoil és a Szurgutnyeftyegaz részvényei New Yorkban, miután a hírek szerint az orosz kormány a bányajáradék-mentesség kiterjesztését fontolgatja. A Bloomberg híre szerint a moszkvai pénzügyminisztérium támogatja az energiaügyi minisztérium tervét, hogy a bányajáradék-mentesség kiterjesztésével segítsenek talpra állítani a nehéz helyzetben lévő olajipart. A Prime állami hírügynökség szerint a pénzügyminiszter-helyettes maga jelentette ki, hogy a Lukoil és a Szurgutnyeftyegaz lehetnek a terv legnagyobb nyertesei. A VTB Capital elemzője szerint a kormány a jelek szerint azt tervezi, hogy a korábbinál több mezőre adnak mentességet a bányajáradék alól, ez pedig felkeltheti a befektetők figyelmét is, hiszen segíthet visszaállítani a cégek jövedelmezőségét. Állítólag Vlagyimir Putyin orosz elnök is támogatja az adókedvezmény kiterjesztésének tervét, hiszen ezzel tudják tízmillió hordó felett tartani a napi kitermelést.

Szerző(k):
Napi Gazdaság
12.
11.
00:00

Nem tudott magához térni a BUX

Ahogy egyre közeledik az év vége, a befektetők már vonakodnak újabb pozíciókat felvenni, úgy tűnik, az év eddig eltelt részében érvényes trendek kitartanak decemberben a főbb régiókban. Amíg az amerikai és európai indexek tartják csúcs közeli szintjüket, a BUX valamivel 18 ezer pont fölött stagnál. Tegnap mindössze 8 ponttal csökkent az index értéke 9,5 milliárdos, átlagosnak mondható forgalom mellett, így a BUX 18 236 ponton zárt.

Szerző(k):
Napi Gazdaság