Az elmúlt hetekben számos elemzés látott napvilágot, ami a Fed visszavonulásának lehetséges hatásait elemezte, ám a "tapír" megérkezése után látott piaci reakció néhány várakozást rögtön idejétmúlttá tett. A legfontosabb alapvetés ezekben az elemzésekben ugyanis az volt, hogy ha a piacot kellőképpen előkészítik a pénznyomtatás ütemének mérséklésére, akkor elkerülhetők a piaci sokkok. A szerda esti bejelentést azonban nem lehet igazán előkészítettnek nevezni: a piaci szereplők jó része nem várt még cselekvést a Fedtől, a döntés ellenére a részvénypiacok meredek emelkedéssel reagáltak, és a kötvénypiac sem omlott össze, nagyjából változatlanok maradtak a hozamok. Ahol valóban a várt reakció következett be, az a dollár piaca volt, illetve a nemesfémek is teljesen logikusan gyengültek. Sokk így csak azokat érte a részvénypiacon, akik esésre számítottak, az S&P 500 45 pontot emelkedett napon belül − ami részben a shortzárásokkal magyarázható.
Az elemzések másik alapvetése, hogy a javuló gazdasági mutatókat hozó fejlett részvénypiacokon a likviditásbőség visszafogásánál fontosabb lesz a vállalatok eredménynövekedésének hatása, vagyis az USA-ban és Európában a részvénypiacokon folytatódhat az emelkedés, még ha nem is olyan ütemben, mint 2013-ban. Móró Tamás, a Concorde részvénystratégája úgy véli, főleg az európai vállalatok állnak eredménynövekedés előtt, amerikai társaiknál ez átlagosan nem nagyon haladja majd meg a GDP-bővülés ütemét. Az amerikai részvények már sokkal nagyobb emelkedésen vannak túl, az európaiak még relatíve olcsónak számítanak. Ezért főleg a fejlett európai piacoktól várható jó teljesítmény, amit támogathat, hogy a dollárerősödés, illetve az eurógyengülés jótékony hatással van az itteni profitokra.
A feltörekvő piacokat két részre szokták osztani, a "fragile five" csoport sokkal jobban kitett a likviditáscsökkenésnek, mivel jóval nagyobb külső finanszírozási igénnyel és fizetésimérleg-hiánnyal küzdenek. Ide tartozik India, Indonézia, Brazília, Törökország és a Dél-afrikai Köztársaság, ezek az országok a vesztesei lehetnek a Fed döntésének. A feltörekvő részvények egyébként Móró szerint még mindig nem kellően olcsóak, ezért a stabilabb országok piacaira sem vár vételi hullám.
Magyarország viszonylag védett maradhat, részben mert Európához kapcsolódunk, ami jól jöhet ki a változásokból, részben mert nem volt korábban optimizmus a magyar részvénypiaccal kapcsolatban, így kiáramlás se nagyon lesz. Móró úgy véli, a magyar kötvénypiacon sem lesz probléma, a magyar hozamok kínálta előny ugyanis még mindig elég magas, vonzók a magyar papírok. Inkább azt tudja elképzelni, hogy ha az amerikai hosszú hozamok emelkednek, akkor csökken a spread a magyar és az amerikai hozam között.
Szerző: Molnár Gergely
