Ambivalens érzésekkel fejezték be a kereskedést a Budapesti Értéktőzsde befektetői. Egyrészt a szerdai nagy amerikai emelkedés után sokan azt várták, hogy a magyar részvénypiacon is jelentős emelkedés következhet, ám ez elmaradt. Mások viszont attól tartottak, hogy az elemzők által prognosztizált divergencia felerősödik, a fejlett piacokat veszik, a feltörekvőket pedig adják majd a nagybefektetők. Ehhez képest a BUX 21 pontos, azaz 0,1 százalékos emelkedéssel zárt, az átlagosnál alacsonyabb, 8,3 milliárdos forgalom mellett.
A nap sztárja a vezető papírok közül a Magyar Telekom volt, amely két hónapos csúcsra tudott emelkedni. Ugyan a kereskedés első felében nem mutatott erőt, a vásárlók csak a végén érkeztek meg, az utolsó fél órában sikerült meghódítani a 300 forintos szintet, majd 302 forinton, 1,3 százalékos erősödéssel zárt.
A Mol részvényében is érezhető volt a bizonytalanság, egyrészt a hosszú kereskedési szünet előtti pozíciózárás, másrészt a tapír esetleges negatív hatása miatt többen szabadultak a részvényektől. A vételi oldal azonban elég erősnek bizonyult, így 0,3 százalékos pluszban, 14 490 forinton tudott zárni a papír.
Az OTP reagált legkevésbé pozitívan az amerikai és európai optimizmusra, a bankpapír 4200 és 4250 forint között hullámzott, végül 0,2 százalékos mínuszban, 4210 forinton fejezte be a napot. A Richternek voltak gyenge pillanatai, annak dacára, hogy újabb lépésről számolt be a latin-amerikai terjeszkedése folyamatában. A részvény 4400 forint alatt is járt, de zárásra itt is megerősödtek a vevők és 4437 forintra húzták vissza a kurzust, ami csak 6 forinttal alacsonyabb a szerdainál.
Tovább emelkedett az FHB részvénye, 2,5 százalékkal került feljebb és 460 forinton hagyta el a parkettet. A sajátrészvény-vásárlásokat bejelentő Business Telecom árfolyama 999 forintra emelkedett.
Szerző: Molnár Gergely
