BUX 131773.44 -0,21 %
OTP 40710 -0,9 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Európa is kizöldült csütörtökön

2013. december 20. péntek, 00:00

Az amerikai tőzsdék szerdai jó teljesítményét Nyugat-Európa is követte, csütörtökön az összes fontosabb mutató jelentős erősödéssel zárt. Az elemzők azt hitték, hogy esés jön a Fed eszközvásárlásának visszafogása után, azonban a befektetők a kedvező jelekre koncentráltak. A frankfurti tőzsde DAX indexe 9336 ponton zárta a csütörtöki kereskedést, ez 1,7 százalékkal volt magasabb az előző napi értéknél. A nap nyertese a Deutsche Post lett, mely 2,7 százalékkal drágult, de jól ment a Freseniusnak és a Deutsche Telekomnak is, hiszen mindkét papír két százalék felett javított. A legnagyobb vesztes a HeidelbergCement lett, mely majdnem egy százalékkal esett vissza a nap végére.

Párizsban a CAC-40 index 1,6 százalékos pluszban fejezte be a napot, ami elsősorban a Publicis Groupe 5,4 százalékos szárnyalásának volt betudható. Jól teljesített az AXA is, hiszen majdnem 3,5 százalékkal emelkedett az árfolyama, a Renault viszont 1,2 százalékkal olcsóbb lett.

A londoni tőzsde FTSE indexe 1,4 százalékot javított a Carnival vezetésével. Jól muzsikáltak a William Hill fogadóiroda papírjai is, hiszen több mint négy százalékkal drágult a nap végére. Nagyot esett viszont a Rangold Resources, mely 2,7 százalékos mínuszban zárt. Az eurózóna perifériáján a milánói tőzsde vezető indexe 1,8 százalékos pluszban fejezte be a napot, míg a madridi IBEX index 2,3 százalékos emelkedés ért el.

A Wall Streeten oldalazással indult a nap, nem folytatódott a szerdai lendület. Lapzártánkkor a Dow Jones szinte ugyanott állt, ahol az előző napi záráskor, a S&P500 0,2 százalékos mínuszban volt, míg a technológiai szektor Nasdaq indexe 0,35 százalékos lecsorgást mutatott. Utóbbi elsősorban a Facebooknak köszönhette a mínuszt, a papír három százalékot esett arra a hírre, hogy Mark Zuckerberg jelentős részvénymennyiséget adott el.

Szerző: Beke Károly

Napi Gazdaság
Napi Gazdaság

Ez is érdekelhet