Fél éve nem látott mélypontra esett a pénzpiaci alapok népszerűsége, így novemberben csak a harmadik legtöbb friss tőkét vonzotta a típus − derül ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) adataiból. Összességében tovább növekedett az alapok által kezelt vagyon, ami elsősorban az abszolút hozamú konstrukcióknak volt köszönhető. November végén 4535,2 milliárd forint volt a magyarországi befektetési alapokban kezelt vagyon, ez 2,3 százalékkal volt magasabb az előző havi összegnél. Vagyis tovább híztak az alapok, utoljára több mint két éve, 2012 szeptemberében volt arra példa, hogy csökkent a nettó eszközérték.
A bővülés struktúrája azonban átalakult, hiszen a korábban népszerű pénzpiaci alapok vagyona mindössze 0,8 százalékkal hízott tovább. A sláger ezúttal a vegyes alap volt, amely 8,1 százalékkal növekedett egyetlen hónap alatt, de jól szerepeltek az abszolút hozamú alapok is 7,2 százalékos növekedéssel. Összegszerűen utóbbi típus volt a november nyertese, hiszen 30,1 milliárd forinttal nőtt a kezelt vagyon.
Amennyiben a vagyonnövekedés összetételét is megvizsgáljuk, akkor az látszik, hogy az abszolút hozamú alapokba 23,2 milliárd forintnyi friss tőke áramlott, ezt követte a kötvényalapok 22,1 milliárdos és a vegyes alapok 20,5 milliárdos bővülése. A pénzpiaci alapokba mindössze 9,6 milliárd forintnyi friss befektetés érkezett, ami idén május óta a legalacsonyabb összeg volt. A részvénypiaci fordulatra várva sorozatban a harmadik hónapban voltak túlsúlyban a visszaváltások a részvényalapok esetében, pedig a típus továbbra is pozitív hozamot tudott biztosítani.
| Nettó eszközérték (milliárd forint) | Növekedés hó/hó (milliárd forint) | Növekedés hó/hó (%) | Értékesítés (milliárd forint) | Befektetés eredménye (milliárd forint) | |
| Pénzpiaci alapok | 1593,7 | 12,3 | 0,8 | 9,6 | 2,7 |
| Kötvényalapok | 824,4 | 24,1 | 3 | 22,1 | 2 |
| Vegyes alapok | 313,1 | 23,4 | 8,1 | 20,5 | 2,9 |
| Részvényalapok | 245,2 | 1,9 | 0,8 | −0,5 | 2,4 |
| Abszolút hozamú alapok | 446,7 | 30,1 | 7,2 | 23,2 | 6,9 |
| Tőkevédett alapok | 505,6 | −0,6 | −0,1 | 4,6 | −5,2 |
| Ingatlanalapok | 425 | 10,8 | 2,6 | 8,7 | 2,1 |
| Zártkörű alapok | 151,4 | −2 | −1,3 | -4,6 | 2,6 |
| Forrás: Bamosz | |||||
Szerző: Beke Károly
