Szembe menve a pesszimista nemzetközi hangulattal, pénteken tovább tudott emelkedni a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe, mely elsősorban a Mol drágulásának köszönhette a jó teljesítményt.
A BUX index 18 425 ponton fejezte be a hetet, ez 0,8 százalékkal volt magasabb a csütörtöki értéknél. A jó hangulat napközben még magasabbra repítette a mutatót, a pénteki csúcs mintegy száz ponttal volt a záróérték fölött. Mínuszban viszont nem járt az index, semmi nem fenyegette a jó hétzárást. Mindez főleg annak fényében jó teljesítmény, hogy eközben a világ vezető részvénypiacai Európában és a tengerentúlon is csak stagnálásra voltak képesek. Az egyetlen szépséghiba, hogy a magyar tőzsde forgalma elmaradt az átlagostól, a nap végére kevesebb mint hatmilliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.
A vezető részvények közül a Mol volt a nap nyertese, az olajcég papírjai 2,7 százalékkal, 14 160 forintig erősödtek arra a hírre, hogy a társaság 375 millió dollárért északi-tengeri mezőket vásárol. Régóta lehetett hallani a Mol akvizíciós terveiről, szakemberek szerint a péntek reggel bejelentett tranzakció egyik előnye, hogy jó minőségű Brent típusú kőolajhoz jut a magyar vállalat. Az OTP-nek is jó napja volt, egyszázalékos erősödés után 4195 forintba kerültek a részvények, miközben a Magyar Telekom két forinttal, 291 forintig esett vissza. A Richter számára sem hozott jó híreket a nap, a papír 0,9 százalékos csökkenést követően 4455 forinton zárt.
Az illikvid kis papírok közül a Kulcssoft 15 százalékos erősödése érdemel említést, a nap másik nyertese a Greenergie volt 7,7 százalékos ugrással. A vesztesek között a Visonka emelkedett ki 16,7 százalékos zuhanással, közben az EstMedia tíz százalékkal lett olcsóbb.
Szerző: Beke Károly
