Rekordnak számító összeg, közel 778 millió lej (174 millió euró) vándorolt novemberben a romániai nyílt végű befektetési alapokhoz, miután a csökkenő kamatok miatt egyre többen számolják fel betéteiket és menekítik megtakarításaikat alternatív eszközökbe. A trend fokozódását jól mutatja, hogy egy hónappal korábban még alig több mit 80 millió eurót bíztak az alapokra, az októberi összeg pedig az évi egyenleg kétharmada.Az alapkezelők szövetségének (AAR) adatai szerint a 64 romániai befektetési alap eszközállománya − az idén november végéig begyűjtött 3 milliárddal − 12,2 milliárd lejre (2,7 milliárd euró) nőtt, összehasonlításképp 2011-ben és 2012-ben éves szinten 2,5 milliárd lejt tudtak bevonni. A befektetések jelentős része, 560 millió lej a kötvényalapokba költözött, aminek túlnyomó része, 515 millió az Erste Bond Flexible alap eszközállományát növelte. Az osztrákok piaci részesedése ezzel elérte a 43 százalékot. Nagyjából 190 millió lej a konzervatívabb befektetési stratégiájú, lejben vagy valutában denominált eszközökbe folyt.
A kötvényalapok az elmúlt 12 hónap alatt 4,65 és 7,64 százalék közötti hozamot értek el, a bankbetétek éves kamata ez idő alatt 6,5 százalékról 3-4 százalékra csökkent. Akár 34 százalékos hozamot is elérhetett az, aki részvényalapokba fektette pénzét Romániában, ekkora eredményt ért el ugyanis a Certinvest BET az elmúlt 12 hónap alatt, amely a bukaresti blue chipek indexét követi. A tőzsdemutató 32,2 százalékos pluszban állt, a Certinvest hozamában azonban az érintett vállalatok osztalékait is beleszámolja.
A vártnál alacsonyabb, 544,65 millió lejes nyereséget termelt idén 11 hónap alatt a Fondul Proprietatea kárpótlási alap (FP), 4,35 százalékkal kevesebbet, mint 2012 azonos időszakában. Az alap nettó eszközértéke november végén 15,15 milliárd lej volt, 1,88 százalékkal több az egy hónappal korábbinál. Az FP eszközállományának 99 százalékát romániai − elsősorban vállalati − papírok adják, a fennmaradó részt az osztrák tőzsdén jegyzett vállalati részvények teszik ki. Az alapot kezelő Franklin Templeton Investments (FTI) a napokban jelentette be, hogy eladták a Transgazban birtokolt 15 százalékos részesedésüket a tőzsdei árnál 4 százalékkal alacsonyabb, 172 lejes papíronkénti áron. Az FTI-nek a sajátrészvény-vásárláshoz kell a forrás, miután a főrészvényesek, köztük az Elliott Associates azt követeli, hogy az alap tőzsdei árfolyama és a papírok nettó eszközértéke közötti különbség 2015 júniusáig tartósan ne haladja meg a 15 százalékot, mindezt úgy, hogy az aktívák értéke magasabb legyen, mint idén szeptember végén. Az 1,1 lejes névértékű FP-papírokkal 0,83 lejes áron kereskedtek pénteken a bukaresti tőzsdén, ezen az árfolyamon az alap kapitalizációja 11,46 milliárd lej.
Szerző: Túrós-Bense Levente
