Három bank működési engedélyét vonta vissza az orosz nemzeti bank pénteken a pénzmosás elleni harc újabb állomásaként. Az intézkedésre egy nappal azt követően került sor, hogy Vlagyimir Putyin elnök felújította tőkekimenekítés elleni kampányát. A három bank ellen − amelyek közül a legnagyobb a mérlegfőösszege alapján az orosz bankok között a 79. helyet elfoglaló Investbank − működési szabálytalanságok és fizetési problémák miatt lépett föl a jegybank. A mostani akció előtt néhány héttel egy közepes moszkvai pénzintézet, a Master Bank engedélyét vonta vissza Elvira Nabiullina, ezzel is demonstrálva, hogy milyen komolyan veszi a csalások és a pénzmosás elleni harcot − tudósított a Reuters.
A júniusban megválasztott jegybankelnöknő elődje tavaly 50 milliárd dollárra becsülte az illegálisan külföldre menekített összegeket, amelyek jellemzően banki trükkök segítségével hagyják el az országot. A kormányzat egy évvel ezelőtt határozott el intézkedéseket az államkasszát és a beruházásokat is apasztó tőkekiáramlás megfékezésére, ennek ellenére − amint Putyin csütörtökön megjegyezte − semmi nem történt a folyamat feltartóztatására.
Az újabb bankbezárások egyre inkább rávilágítanak a partnerkockázat növekedésére a mintegy 900 hitelintézetből álló orosz bankrendszeren belül, ami a pénzpiacokon is bizonytalanságot okoz. A rubel négyéves mélypontra esett a jegybank legutóbbi fellépését követően. A korábban a gazdaságfejlesztési tárcát vezető, majd elnöki tanácsadóként működő Nabiullina hivatalba lépése óta már 30 bankot fosztottak meg működési engedélyétől.
Az összesen 67 milliárd rubelnyi (kétmilliárd dollár) eszközzel rendelkező három bank: az Investbank, a 125. helyen álló Szmolenszkij Bank és a 129. legnagyobb Project Finance Bank bezárása ugyanakkor nem volt teljesen váratlan − írja az Interfax. Mindegyikkel szemben intézkedett már a jegybank a betétesekkel vagy a hitelezőkkel szembeni fizetési problémák miatt.
Szerző: Molnár Gergely
