Optimistán vág neki az idei évnek is a Swatch, a svájci óragyártó várakozásai szerint idén két számjegyű növekedést érhet el, és hosszú távon is 5−10 százalékkal nőhet árbevétele. A társaság termékei iránt elsősorban Ázsiában (ahonnan már az árbevétel több mint 50 százaléka származik) és az Egyesült Államokban mutatkozik erős kereslet.
Ráadásul a cég tavalyi számai is kellemes meglepetést okoztak, nyeresége 26 százalékkal, 1,6 milliárd svájci frankra emelkedett − elemzők ennél szerényebb bővülésre, 1,49 milliárdos eredményre számítottak. A várt feletti bővülés annak köszönhető, hogy a Swatch maximálisan kihasználta kapacitásait, szigorú kontroll alatt tartotta költségeit és meghozták hasznukat a végrehajtott gyártásfejlesztési beruházások is.
A kedvező kilátásoknak köszönhetően az óragyártó azt tervezi, hogy 17 százalékkal, 6,75 frankra emeli a törzsrészvényei után fizetett osztalékot.
A hírre 3 százalékkal drágultak a vállalat papírjai, pedig azok eddig sem szerepeltek rosszul. Az idén már 12 százalékkal emelkedett árfolyamuk azt követően, hogy tavaly 31 százalékkal lettek drágábbak.
