BUX 140363.67 0,64 %
OTP 46080 0,24 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Sivár képet mutatott a piac

2012. július 9. hétfő, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Minimális forgalom mellett nem történt sokáig semmi a BÉT-en, majd az amerikai munkaerő-piaci adat után esni kezdett a piac. A BUX nem lépett ki a 17 300 pont körüli, roppant szűk sávjából egészen délután fél háromig, amikor is közzétették az Egyesült Államokban a nem mezőgazdasági munkahelyekről szóló hivatalos havi jelentést. Ez némi csalódást okozott − olyan nagyot azért nem, hogy a piac előre örülni kezdjen az újabb QE miatt −, ezért innen szép egyenes vonalban esni kezdett a vezető index. A záró szakaszban aztán még lejjebb rántották a BUX-ot, így napi mélypontján, 17 097 ponton zárt a mutató, ami 1,25 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki záróértéknél. A forgalom már-már sokkolóan alacsony volt, bár a délutáni adat után érezhetően élénkült valamelyest − ám így is mindössze 4 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények a pesti börze parkettjén. Mind a négy vezető papír eséssel zárt, a komolyan vehető részvények közül egyedül az Egis értéke nőtt a nap folyamán. Az OTP-re 3540 forinton született az utolsó kötés, ami 0,6 százalékos visszaesést jelent. A bankpapír ezzel jobban megúszta, mint a Mol, amelyet a globális növekedési félelmek miatt visszaeső olajár tartott nyomás alatt: az olajrészvény 1,5 százalékos eséssel, 16 100 forinton állt meg. Ennél is nagyobbat, több mint 2 százalékot esett a Magyar Telekom, 433 forintra, gyakorlatilag hír nélkül. Ellentétesen mozgott a Richter és az Egis: előbbi 1,1 százalékkal, 36 500 forintra esett, utóbbi viszont 0,4 százalékot erősödött, s 15 105 forinton zárt. Az E-Star, a likviditási aggodalmak által övezett cég részvénye mélyen az ezerforintos lélektani határ alatt ütött negatív történelmi rekordot: a limittel, 15 százalékkal zuhanó részvény 864 forinton állapodott meg zárásra.

Kasnyik Márton
Kasnyik Márton

Ez is érdekelhet