Mint egy lépcsősor tetejéről elengedett, jól felfújt labda, úgy jön lefelé a BUX index január vége óta, amikor megérintette korábbi emelkedő trendcsatornájának tetejét, majd a 20 000 pontos, erős ellenállási szintről lefordult. A mutató nagyjából úgy viselkedett, ahogy a kereskedők számára hasznos lehetett, a trendcsatorna aljának környékéről felpattant a korábban letört duplacsúcs-gyanús alakzat völgyéig. Így a 18 300 pont körüli erős ellenállási szintet valamivel több mint 200 ponttal haladta meg az index (egy a 14 napos volatilitásra épülő stop stratégia számára még nem jelentett volna gondot) és innen fordult. Az esésben letörte korábbi emelkedő trendvonalát, s tegnap teljesítette is a korábbi dupla csúcsból 16 700 pontra számolt célárfolyamot. A tegnapi nappal a korábbi támaszként szolgáló 17 100 pont körüli zóna ellenállássá vált, efelett a 200 napos mozgóátlag és a korábbi trendcsatorna alja lehet még akadály, 17 800 pont körül, efelett pedig a korábban említett \"völgy\". A pozitív korrekció megint csak érik a piacon, hiszen a 14 napos RSI már megint a túladott tartományban tartózkodik; ha tegnap nem láttuk néhány napra a mélypontot, akkor a következő támaszként szemre egy elég széles zóna adódik, 15 800 és 16 200 pont között, innen talán várható egy erőteljesebb korrekció (erre a tegnapi mélypont is jó kiinduló lehetne, hiszen a csökkenő csatorna alja és egy másodlagos trendvonal is nagyjából itt húzódik.)
A trend viszont egyértelműen lefelé tart egyelőre − a várható korrekció ellenére −, csökkenő trendvonal, letört mozgóátlagok tanúskodnak róla, igazán legitim mélyebb mélypontot azonban csak az említett támaszzóna letörésével produkálna a mutató. A korrekciót valószínűsítheti, hogy a nagyobb részvények kivételével sok részvény támaszszintek közelébe érkezett. A Molnál a 15 500 és a 15 900 forint közötti sávból, az OTP-nél először a 3300 forint környékéről, a Magyar Telekomnál a 421−432 közötti sávból lehetne ilyenre számítani, ez utóbbi esetében az osztalékfizetéssel korrigált grafikon tisztíthatja a szelvényvágással összezavart képet, a bankpapírnál az említett támaszszint viszont egyáltalán nem tekinthető erősnek. A Magyar Telekomnál a korrigált grafikon alapján egyébként még ennek a szintnek a törésénél sem lennénk a történelmi mélyponton, de ez alatti árakra 3 éve nem volt példa. A Richternél viszont a 200 napos mozgóátlag és a 36 800 és 40 000 forint közötti konszolidációs sáv letörése nem sok jót sejtet, emelkedő trendvonal híján ha valaki egy esetleges esésben venni szeretne, annak a korábbi mélypontok körül, 34 000 forint alatt érdemes nézelődnie.
