Masszívan veszteséges lett a TVK tavaly. A társaság 11,2 milliárd forint veszteséggel zárta az elmúlt évet, szemben az egy évvel korábbi 1,2 milliárd forintos mínusszal. A jelentős negatív eredményben nagy szerepe volt az utolsó három hónapnak, hiszen csak ebben az időszakban 8 milliárd forintot meghaladó veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a társaság, ami romló tendenciát mutat a harmadik negyedévi 5 milliárdos veszteséghez képest is. A 2011. negyedik negyedévi üzemi eredmény az előző negyedévhez képest 63 százalékkal lett alacsonyabb, döntően a csökkenő integrált petrolkémiai árrés következtében, melyet a dollár euróhoz viszonyított erősödése okozott. Rosszul hatott az eredményességre az alacsonyabb termelési és értékesítési volumen, valamint az összes energiafajta áremelkedése.
Tavaly az üzleti veszteség 5,8 milliárd forint volt, szemben a 2010-es 800 millió forint profittal. A társaság az elmúlt évben a harmadik és a negyedik negyedévet is veszteséggel zárta üzemi szinten, sorrendben 2,4 és 6,5 milliárd forinttal. Pethő Zsolt vezérigazgató a gyorsjelentésben leszögezi: a TVK 2011 első félévében átlagos mértékű piaci árrések mellett pozitív üzleti eredményt tudott elérni. A második félévben azonban az általuk is gyártott műanyag-alapanyagok iránt a kereslet nemcsak Európában, hanem az egész világon visszaesett, ami az árrések drasztikus szűkülésével járt. Ezért elindítottak egy hatékonyság- és versenyképesség-növelést célzó hároméves programot. A kiemelt célok között szerepel, hogy elérjék a világ vezető cégei gazdaságossági mutatóinak felső 25 százalékos sávját.
