Nagyszerű hangulattal kezdődött a hét Európában, hiszen − nem kis részben a görög tárgyalások lezárására vonatkozó remények miatt − tovább, öthavi csúcspontjaikra emelkedtek az indexek. A londoni FTSE−100 0,9 százalékos, a párizsi CAC−40 és a frankfurti DAX egyaránt félszázalékos, a milánói FTSE Mib pedig 1,8 százalékos javulást könyvelhetett el. Bár Görögország magánhitelezői és a kormány közötti megállapodás még nem jött létre, a piacok pozitív hangulatban várták a fejleményeket, hiszen több forrásból is úgy tűnt, a hitelezők akár 70 százalékos leírásba is belemennének, és elkerülhető lesz a kaotikus következményekkel járó rendezetlen csőd. A francia bankok árfolyamára ezenkívül az is jótékony hatással volt, hogy a német és a francia pénzügyminiszter tanácskozásairól kiszivárgott: a két ország lassítani szándékozik a tőkekövetelmények szigorításának bevezetését. A Société Générale papírjai közel tíz százalékot, a Crédit Agricole részvényei pedig öt százalékot ugrottak a hírekre, de a kevésbé problémás esetként számon tartott BNP Paribas is háromszázalékos emelkedéssel zárt. Frankfurtban a Commerzbank 12 százalékos szárnyalása, Milánóban pedig a Banca Monte Dei Paschi de Siena 14 százalékos ugrása emelkedett ki a mezőnyből. Az olajpapírok komoly erősödéssel zárták a napot a jó hangulatnak köszönhetően, a Royal Dutch Shell például 3 százalékot erősödött. Londonban több papír is nagyot esett, az Afren Plc nevű olajcég veszteségének bejelentése után vesztett értékéből 6 százalékot, a Weir Group pedig egy leminősítés után zuhant 4,6 százalékkal. A tengerentúlon eleinte folytatódott a jó hangulat, ám egy óra kereskedés után esésnek indultak az árfolyamok; lapzártánk idején a Dow és a Nasdaq 0,3, az S&P−500 pedig 0,2 százalékos mínuszban állt.
