Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Az Európai Központi Bank (ECB) karácsony előtt váratlan ajándékkal lepte meg az európai pénzintézeteket: jelentősen fellazították a hároméves refinanszírozási hitelek fedezetéül elfogadott értékpapírok listáját, és az európai jegybank képviselői aktívan győzködték az akkor a befagyott kötvénypiaccal és bankközi hitelpiaccal sújtott pénzintézeteket, vegyenek fel minél több hitelt.
Az ECB elgondolása szerint a kétes minőségű értékpapírokra szerzett, alacsony kamatra nyújtott készpénzből a bankok vevőként térnének vissza a bajba jutott európai országok magas hozamokat kínáló kötvénypiacára. Így az európai adósságválság két, egymást erősítő problémájára is megoldást találnának: fenntartható szinten maradnának az olasz és spanyol kötvényhozamok, a bankok pedig az akár 4−6 százalékos kamatmarzs kihasználásával javítanának saját tőkehelyzetükön is. A hatás átütő volt, a tenderen részt vevő több mint félezer európai bank 489 milliárd eurót vett fel, igaz, ebből \"csak\" 190 milliárd euró volt teljesen új forrás.
A lépés piaci visszhangja eleinte mérsékelt volt, hiszen a piacok az ECB-től inkább azt várták, hogy közvetlenül a bajba jutott országok kötvénypiacán avatkozzon be (pedig az államadósságok monetizálását, tehát az elsődleges piacon való kötvényvásárlást az ECB statútuma megtiltja, és ennek megváltoztatása a német politikai ellenkezés miatt továbbra is tabu). Az elutasító véleményt képviselte Bill Gross, a PIMCO befektetési igazgatója, aki szerint az LTRO-tender látszatintézkedés, és legfeljebb időhöz juttatta az európai pénzügyi rendszert, hiszen a végzetes spirált nem sikerülhet azzal megtörni, hogy a fizetésképtelen bankoknak hitelt adnak, hogy abból a fizetésképtelen kormányokat életben tartsák.
Bár többen rossz jelnek tartották, hogy a bankok az LTRO-ból felvett forrással nagyjából megegyező összeget tartottak az ECB egynapos betéti eszközében, ám a Morgan Stanley elemzői kommentárja szerint egyértelmű, hogy ha csak egy részét is, de jelentős összegeket valóban az európai kötvénypiacon fektettek be a bankok. Ez jól látszik a kétéves olasz és spanyol kötvényhozamokon is: a novemberben pánikot okozó szintekről kezelhető szintre esett vissza a két nagy bajba jutott eurózónatag finanszírozási költsége (az olasz kétéves hozam 269, a spanyol megfelelője pedig 178 bázispontot esett december közepe óta). A pénzpumpálás pszichológiai hatásával megtört a kockázatkerüléssel, piaci áreséssel és emiatt újabb kényszerű eladásokkal jellemezhető végzetes spirál − kommentálták a tanulságok ismeretében a Citigroup elemzői.
Az ECB elnöke, Mario Draghi a február 28-i, második korlátlan LTRO-tenderen már az előzőtől \"valamivel elmaradó, ám még mindig rendkívül magas\" forráskihelyezést vár. Ez ellen szól, hogy az európai jegybank tovább hígította a fedezetként elfogadott értékpapírok minőségére vonatkozó feltételeit, az európai bankok számára pedig teljes mértékben eloszlott az eszköz igénybevételét korábban tompító stigmajellege. Elemzők szerint ezért nem lenne meglepő, ha az első tenderen kevésbé aktív észak-európai bankok is megpróbálnának minél több forrást szerezni ezen a módon, hogy kihasználják az ebből következő profitszerzési lehetőségeket − már csak azért is, hogy ne kerüljenek hátrányba versenytársaikkal szemben. A Jefferies International elemzője szerint a februári körben összesen akár ezermilliárd euró hitelt is felvehetnek az európai bankok. Egy újabb gigantikus hitelfelvétel mindenesetre tovább oszlatná az európai bankrendszer fizetőképességével kapcsolatos félelmeket.
Amennyiben valódi, a Federal Reserve korábbi QE1-QE2-jéhez fogható mennyiségi lazításnak vesszük az ECB akcióit, akkor az ebből következő részvénypiaci rallynak még csak az elején járunk − írták jegyzetükben a Société Générale elemzői, akik szerint ezért érdemes lehet most beszállni az egyébként is rendkívül olcsó európai részvényekbe. Az emelkedést azonban tompítaná − teszi hozzá a Credit Suisse elemzője −, az euró árfolyamát nyilvánvalóan gyengítené, ha az ECB sterilizálás nélkül növelné a pénzmennyiséget. Gyakran említik az elemzők azonban a túlzott ECB-függőség kialakulásának kockázatát: hiába oldódik pszichológiai szempontból a befektetői hangulat, az mindenki számára egyértelmű, hogy hosszú távon ez sem jelenthet megoldást.
