A horvát politikai változások, valamint az INA-részvények kereskedése felfüggesztésének feloldása következményeképpen a jelenleg az INA 47,7 százalékát birtokló Mol ötven százalék fölé kerülhet − jelentette a horvát állami televízió. A KBC elemzői szerint azonban ennek csupán szimbolikus jelentősége lenne, hiszen a Mol a részvényesi megállapodás értelmében már most is rendelkezik a menedzsmentjogokkal. Tény ugyanakkor, hogy a szerződés felülvizsgálata többször is felmerült a horvát választási kampány során, ezért az ötvenszázalékos Mol-részesedéssel − amire egyébként opciója van a magyar olajtársaságnak − komoly kockázati tényező iktatódna ki.
Szintén az INA-hoz kapcsolódik, hogy a horvát ügyészség honlapján közölte: továbbra is vizsgálat folyik Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgató ellen, amelynek kapcsán a horvát korrupcióellenes ügyészségi hivatal (USKOK) újabb jogsegélykérelmet juttatott el a magyar hatóságoknak.
