Továbbra is óvatos optimizmus jellemezte a magyar tőzsdét kedden, és egy picit a forgalom is nőtt. A javuló nemzetközi hangulatban újra emelkedett a BUX kedden, annak ellenére, hogy hétfőn tovább zuhantak az amerikai tőzsdeindexek, fontos szintet törve le. A BÉT zárásakor azonban épp a most már fontos ellenállási szintet jelentő 1295 pontig kapaszkodott vissza az S&P−500, így a BUX 0,6 százalékkal, 23 163 pontig emelkedett a hét második napján. A vezető részvények közül a Magyar Telekom tudott emelkedni a legtöbbet. Egyelőre ugyan hír nem jelent meg a részvénnyel kapcsolatban, mégis 555 forinton, 1,8 százalékot emelkedéssel fejezte be a kereskedést. A Mol is jól szerepelt, noha az olaj árfolyamának nem tettek jót a kitermelés növekedéséről érkező hírek. Az 1,5 százalékos drágulásban elért 23 696 forintos árfolyam azonban még éppen az a szint, amelyen − legalábbis technikai alapon − még nem érdemes vásárolni a részvényből. Az OTP az átlag alatt drágult, 6010 forintos utolsó ára ugyanis csak 0,3 százalékkal volt magasabb az előző napinál. Ez ugyanakkor szinte természetesnek mondható, hiszen a nemzetközi bankrészvények kifejezetten alulteljesítők voltak az elmúlt napokban. Az árfolyam növekedését viszont támogatta a svájci frank gyengülése a forinttal szemben. A nagy részvények közül hétfőhöz hasonlóan a Richter jelentette a nehezéket. A gyógyszergyártó körül nem csillapodó félelmek újabb 1,4 százalékot faragtak az árból, amely így 33 910 forintig süllyedt. A kisebb részvények közül a felfüggesztés 11 099 forinton érte az E-Star részvényét, ami 1,8 százalékos mínuszt takart. A Rába az ingatlanjaival kapcsolatos bejelentése után 800 forintig kapaszkodott fel, ez 1,3 százalékos javulás.
