A csoportszintű üzemi bevételek nagyjából 2 százalékos csökkenésére számít a Danubius menedzsmentje idei üzleti terveiben, ez nagyjából 46 milliárd forint alatti forgalomnak felelne meg a tavalyi 47 milliárd után. A bevételek gerincét adó hazai szállodáknál a foglaltság jelentős visszaesését várják, a tavalyi 63 százalékról 54 százalékra, miközben az innen származó árbevétel 900 millió forinttal csökken - derül ki a szállodalánc vezetésének üzleti tervéből. A várhatóan visszaeső bevételek mellett - melyet a gyengébb forint és az euróban stagnáló átlagárak mellett sikerül majd elérni - szigorú költséggazdálkodást szeretnének megvalósítani, nem számolnak a bérköltségek növekedésével, viszont az energiaköltségek 8-15 százalékos emelkedését várják.
Mindezek eredményeként az éves üzemi szintű eredmény stagnálhat idén, ha figyelmen kívül hagyjuk a tavalyi év egyszeri tételeit, a Hotel Phoenix és a Miramonte szanatórium eladásából származó egyszeri tételeket - áll a tervben. A két tétel nélkül a tavalyi működési eredmények kevesebb mint egymilliárd forintot hoztak volna. A kockázatok jelentős növekedése és a finanszírozási lehetőségek beszűkülése a beruházások óvatosabb kezelésére kényszeríti a cég vezetését. Így a csoportnál bevezetendő üzemeltetési szoftver lesz várhatóan a Danubius idei legnagyobb beruházása. A társaság vezetése - mint az már megszokott - osztalék kifizetését nem javasolja.
