A recesszió és a tőzsdei medvepiac ugyan többnyire együtt emlegetett fogalmak, azonban nem minden esetben járnak kéz a kézben. A Wall Streeten közszájon forgó bölcsesség szerint a medvepiac eddig mindig előre jelezte a reálgazdasági recessziót, a legutóbbi négyből hetet. Azaz nem minden esetben történt a reálgazdaságban is visszaesés a részvénypiaci visszaeséssel együtt. A mostani lejtmenet azonban tényleg a legkomolyabbak közé tartozik. A Napi számításai szerint az Egyesült Államok részvénypiacain az elmúlt 80 évben, azaz a nagy gazdasági válságot megelőző tőzsdekrachot is számolva összesen hét olyan medvepiac volt (definíció szerint a vezető indexek 20 százaléknál nagyobb csökkenése számít medvepiacnak), amely időben tovább tartott a mostaninál, ez immár 16 hónapja tart. Ebből összesen három olyan volt, amely intenzitásában felülmúlta a mostanit, az egyik az 1929-1932-es, a másik az 1937-1942-es, a harmadik pedig az 1972-1974-es volt.
Persze a recesszió kezdetének és végének meghatározása ugyanúgy nem egyszerű feladat, mint eltalálni a piac mélypontját. A schwab.com szerint amikor együtt jár a recesszió és a medvepiac, akkor jellemzően a részvénypiac csúcspontját tipikusan hét hónappal a recesszió kezdete előtt éri el, ebből a szempontból lehet tippelni, hogy a gazdasági visszaesés mikor kezdődött igazán, 2007 negyedik vagy 2008 harmadik negyedévében.
A mélypont általában a recesszió hatodik hónapjában jön el, de mivel egy recesszió átlagos hossza 10 hónap, ezért azt is lehet mondani, hogy a recesszió időbeli kiterjedésének 60 százalékánál érik el a részvényárak legalacsonyabb értéküket. Ha feltételezzük, hogy az amerikai gazdasági növekedés az év végén, jövő év elején újból beindul, az amerikai indexek által múlt héten beállított mélypont jelenthetné a fordulatot. (Persze ezek egyszerű átlagos értékek, tehát a piac és a gazdaság mozgása minden esetben eltért ettől.)
Vannak azonban ellenérvek bőven. Mark Hulbert, a Marketwatch publicistája szerint a tipikus mélypontot általában minimális emelkedések követik, s nem olyan erőteljes felpattanás, amit a vezető amerikai indexek a múlt héten adtak elő. Emellett nem jellemző, hogy az új bikapiacon a vezető szektor megegyezne az előző hosszpiac vezető szektorával, márpedig a múlt héten indult emelkedés motorja a pénzügyi, banki részvények voltak, akárcsak az előző hegymeneté és összeomlásé. Ez szintén azt valószínűsíti, hogy csak erőteljes medvepiaci rallyról van szó, s nem az új hossz kezdetéről. Ugyanakkor a szakszerző megnyugtat, ha valaki lemaradt az olcsó vásárlásról, akkor sem kell bánkódnia. Az elmúlt száz év történelme alapján a piac néhány héttel a mélypont beállítása után legtöbbször visszanézett annak környékére.
