Már mindenki felkészült a legrosszabbra, a februári friss munkanélküliek számáról szóló adat végül megegyezett a piac várakozásaival: 650 ezren veszítették el állásukat a második hónapban. Ugyanakkor a decemberi és a januári adatot felfelé módosították több mint 100 ezer fővel, így a munkanélküliségi ráta mégiscsak rosszabb lett a vártnál, immár 8,1 százalékon áll az USA-ban. Az adatra emelkedésnek induló piacot csúnyán beadták, a pénzügyi szektor négy százalék feletti emelkedésből váltott rövid idő alatt ötszázalékos mínuszba. A frissen megjövő eladók két százalék feletti mínuszba lökték az S&P-500-at és a Dow is hasonló veszteségeket mutatott.
A Wells Fargo rátett egy lapáttal a tűzre, mivel bejelentette, tőkehelyzete stabilitásának érdekében megvágja osztalékát. Aztán délutánra ki is fújt a pánik, s röviddel a zárás előtt megkezdődött az emelkedés, amelyet megfigyelők inkább short zárásoknak tulajdonítottak, s ez enyhe pluszba fordította a nagy indexeket. Az S&P-500-as kevesebb mint egy pontot emelkedett 638 pontig, a Dow Jones ipari átlag 32,5 pont emelkedéssel 6623 ponton búcsúzott. A Nasdaq nem tudott pluszba fordulni, s így 5 pont csökkenés után 1293 ponton zárt. A nagy forgalmú papírok közül a Citibank közel egy százalékkal emelkedett, őrizve a halványan egy dollár feletti szinteket, a Bank of America a Merrill Lynch felől érkező rossz híreknek is betudhatóan egy százalékkal csökkent. A General Electric és a Wells Fargo több mint hat százalékot erősödött, viszont a Cisco több mint 2,5 százalékkal zuhant.
