BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nem volt igazi feltámadás

2009. február 23. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Csak egy kis nap eleji felpattanásra volt elegendő a péntek délutáni jó teljesítmény hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, a kereskedés végére viszont már elhalt a lelkesedés. A BUX index 1,13 százalékos csökkenést követően 10 263 ponton zárta a napot, a kereskedés hangulatát ezúttal is elsősorban az OTP hullámzása határozta meg. A bank papírjait a nap elején még 1800 forint felett is adták vették, aztán árfolyama folyamatosan csordogált lefelé. Délután a részvények újra megtámadták ugyan az 1800 forintos szintet, azonban ez a fellángolás is átmenetinek bizonyult, s mivel az amerikai tőzsdék nyitásuk után lefelé vették az irányt, az OTP is velük tartott, egészen 1700 forintig süllyedt. Ez ugyan csak 100 forinttal alacsonyabb a pénteki záróárnál, százalékban azonban már 5,5-öt jelent. A részvény forgalma meghaladta a 9,5 milliárd forintot.
A Mol nem követte a mélyrepülésben a bankpapírt, kurzusa felfelé mozdult el, s 1,6 milliárd forintos forgalom mellett 2,5 százalékkal drágult, 9130 forintig. A Magyar Telekom részvényeit a gyorsjelentés várható megjelenése előtti napon inkább büntették a befektetők, 524 forintig nyomták le az eladások, ez 2,78 százalékos leértékelődést jelent. A gyógyszerpapírok vegyesen muzsikáltak, az Egis 10 750 forintos zárása gyakorlatilag stagnálás, a Richter 24 100 forintos utolsó értéke pedig újabb másfél százalékos lemorzsolódás.
A kisebb papírok is meglehetősen hektikusan viselkedtek. A Graphisoft Park közel 5 százalékot zuhant, az utolsó kötésben már csak 500 forintot ért. A Fotex megjárta a 262 és a 280 forintot is, a nap végén 272 forinton akadt rá vevő. A Rába árfolyamában megtört a múlt heti lejtmenet, 4,29 százalékos erősödés után 584 forinton zárt, de napközben 600 forint felett is járt.

Lovas-Romváry András
Lovas-Romváry András

Ez is érdekelhet