A Magyar Telekom valószínűleg nem fog ajánlatot tenni az ukrán távközlési társaságra - írja elemzésében a Wood & Company a magyar cégre hivatkozva. Az ukrán kormány 7,5 milliárd hrivnyáért értékesítené a távközlési cégben lévő (kevesebb mint egymilliárd dollár értékű) 68 százalékos tulajdonrészét. Ezt még február 10-én jelentette be Dmitro Parfenenko, az állami vagyonalap vezetője. A Magyar Telekom többször jelezte, hogy figyelemmel kíséri a régióban kínálkozó akvizíciós lehetőségeket. A Wood elemzője szerint a meghirdetett ár irreálisan magas, ezért nem valószínű a cég részvétele a pályázaton. A hír megkönnyebbülés a Magyar Telekom részvényeseinek, a piac az akvizíciókkal kapcsolatban folyamatosan aggódik, hogy azok a társaság osztalékfizetési képességét és hajlandóságát csökkentik.
A Magyar Telekom a szokásosnál korábban, április 2-án tartja a tervek szerint rendes éves közgyűlését - derül ki a cég honlapjának eseménynaptárából -, ugyanakkor a megszokotthoz képest később, február 24-én teszi közzé gyorsjelentését. Amiatt történik így, mert a jogszabályi változások által lehetővé vált a két esemény közelítése, így várhatóan kevesebb lesz az eltérés a gyorsjelentés és az auditált, közgyűlés elé terjesztett számok között - erősítette meg a portfolio.hu értesülését Förhécz Krisztina, a Magyar Telekom befektetői kapcsolatok osztályának vezetője. Ez azt is jelentheti, hogy korábban juthatnak osztalékhoz a részvényesek.
