A reggeli lelkesedés hamar lelohadt a Budapesti Értéktőzsdén. Bár a kedvező amerikai gyorsjelentések nyomán pluszban nyitó tengerentúli tőzsdék még adtak egy lökést a magyar piacnak, az amerikai fogyasztói bizalom újabb csökkenése ismét a pesszimista irányba küldött mindent a BÉT-en s a forintpiacon egyaránt. Így a BUX végül több mint kétszázalékos eséssel, 11 658 ponton zárt.
Az OTP hideget és meleget is kapott a nap folyamán. A bank részvényeit a hétfő záráskori optimizmus nyomán 2434 forintig is rántották a nyitást követően, innen fokozatosan csorgott lefelé az árfolyama, mélypontját kora délután érte el 2310 forinton. Az amerikai nyitást követően ismét 2400 forint fölé ugrott, zárásra azonban 2340 forintig csorgott vissza, ez másfél százalékkal múlja alul a hétfői záróértéket.
A nagy eladó Richter-pakkja tegnap még nem akart elfogyni. Az egész válságot eddig jól tűrő gyógyszerpapírt egészen 28 055 forintig öntötték le, ez ezúttal 3,2 százalékos csökkenést jelentett.
A szektortárs Egis jól tartotta magát, bár
12 195 forintos utolsó értéke szintén több mint egy százalékkal múlja alul a hétfőit.
A Mol jegyzése az olajárral és a külföldi szektortársakéval összhangban csúszott lefelé, a részvény egészen 9150 forintig esett a tegnapi kereskedésben, ez mínusz 4,5 százalék, amivel a legrosszabbul teljesítő blue chip kétes címét vívta ki magának. A Magyar Telekom viszont állta a sarat. A távközlési részvény iránt változatlan az érdeklődés, a kereskedés végén 585 forinton akadt rá vevő, ez ismét 0,8 százalékkal magasabb szintet jelent.
A kisebb cégek közül jól szerepelt a Pannon-Flax és a Genesis, mindkét papír négy százalékkal magasabb áron cserélt gazdát záráskor. A Fotex is egy százalékkal felfelé mozdult, a Graphisoft Park viszont minimális forgalom mellett közel négy százalékot esett.
