Belátható távolságba került a részvénypiac mélypontja, a részvényárak ugyan még csökkenhetnek egy kicsit, azonban ekkor már fenntarthatatlan szintekre süllyednének - állítja optimista hangvételű elemzésében Peter Brimelow, a marketwatch.com elemzője. A szakértő Jeremy Siegelnek, a Wharton University professzorának módszerére támaszkodik állítása igazolásához.
Siegel az amerikai részvénypiac kumulált teljesítményét mérte az elmúlt kétszáz évben úgy, hogy figyelembe vette az időközben fizetett osztalékokat és megpróbálta kiszűrni az infláció hatását. Arra a következtetésre jutott, hogy hosszú távon az amerikai részvénypiac 7 százalék körüli hozamot biztosított dollárban számolva. A részvényárak erre a 7 százalék körüli teljesítményre húzott hosszú távú trendvonal körül ingáztak kétszáz éven keresztül, de jelentősebb mértékben nem tudtak elszakadni attól sem felfelé, sem lefelé huzamosabb ideig (a trendvonalat logaritmikus skálán húzta be).
Az elemzés szerint jelenleg már 43,1 százalékkal állnak a részvényárfolyamok hosszú távú trendjük alatt, ilyen szélsőséges értékekre mindössze háromszor volt példa. 1932-ben 42, 1974-ben 41, és 1981-ben 40 százalék volt az eltérés lefelé a hosszú távú trendtől. A pozitív irányú igen szélsőséges kilengésre a 90-es évek végén volt példa, akkor felfelé 80 százalékkal haladták meg a részvények Siegel-féle hosszú távú trendjüket (1999 végén 85 százalékkal).
Bár a mért szélsőséges értékek minden esetben egy-egy hosszú távú piaci mélypontot vagy csúcsot jeleztek, azért óvatosan kell bánni ezzel a mutatóval is. Főleg azért, mert hosszú távú trendeket mutat, s az átlagtól való eltérés akár hosszabb ideig is fennmaradhat a piacon. A mutató a trend és a részvénypiac eltérését évente egyszer, a záró árfolyamok alapján tüntette fel. Így az, hogy 2008. december 31-én hol álltak a részvényárfolyamok hosszú távú trendjükhöz képest, nem feltétlenül jelzi előre, hol állnak majd 2009. december 31-én, bár az elmélet szerint kisebb a valószínűsége, hogy alacsonyabban. Könnyen elképzelhető tehát, hogy mielőtt a piac elérné végleges mélypontját, az amerikai részvényárfolyamok az év folyamán még tovább esnek.
Ezért az a két állítás, hogy a jegyzések tovább eshetnek és hosszabb távon innen már emelkedni fognak, nem feltétlenül mondanak ellent egymásnak. Az elemző mindenesetre optimista, szerinte ilyen medvét minden generáció csak egyszer tapasztal meg.
