Hamar, az első óra eltelte után szertefoszlott a kezdeti optimizmus a Budapesti Értéktőzsdén. Vélhetően a nemzetközi bankszektorból érkező kedvezőtlen hírek vették el a befektetők kedvét, majd a délután érkező pocsék amerikai kiskereskedelmi adatok erre csak rátettek egy lapáttal. Röviddel a zárás előtt már közel 200 pont mínuszt mutatott a délelőtt még 100 pontot emelkedő BUX, főleg az OTP zuhanása miatt. A forgalom eközben nem volt magas, kevesebb mint 12 milliárd forint értékben cseréltek gazdát a részvények az azonnali piacon.
Zárásban azonban 30 200-ról 30 800 forintra tették fel a Richter árát, így csak 0,4 százalékos mínusszal fejezte be a napot a BUX, 12 484 ponton, egy méretesebb zakó helyett. Az OTP-t így is elintézték, több mint 5 százalékkal, 2750 forintig esett, a Mol félszázalékos esést követően 9895 forinton zárt. Az FHB is beállt a sorba, a kisebbik bankpapír 675 forintig értékelődött le a vérzivatarban. Az Egis szintén követte a szektortársát, közel egy százalékot erősödött, 10 945 forintig. A Magyar Telekom hasonló mértékben drágult, 553 forintig. Nagy forgalom mellett esett két százalékkal, 704 forintig a PannErgy árfolyama. Az előbbi céghez tulajdonosi szálon kötődő Synergont is leöntötték, szintén nagyobb, több száz milliós forgalom mellett 462 forintig, 4,5 százalékkal zuhant a technológiai papír. Megugrott viszont a Rába, a győri gépgyártó részvényei 670 forintig drágultak. Nem tér magához azonban az Állami Nyomda, a társaság részvényei az év elején még a 800 forintos szintet közelítették alulról, tegnap viszont már 695 forintig csúszott vissza kurzusuk, ami 1,4 százalékkal alacsonyabb a keddi záróárnál.
