A medvét mintha 2008-ban felejtették volna a befektetők, hiszen a BUX index kedden is folytatta újévi lendületes emelkedését és 4,6 százalékkal magasabban, 13 413 ponton zárt.
A blue chipek mindegyike jelentősen drágult, magas, 17 milliárd feletti forgalom mellett. A Richter előző napi rallyját követte az OTP-Mol páros is, az egész napos stabil felfelé menetel az utolsó percekben fel is gyorsult, vélhetően a shortzárásoknak is köszönhetően. Mintha minden befektető egyszerre csapott volna a homlokára: "hoppá, mindent eladtam, nincs kockázati kitettségem, de a vonat elmegy nélkülem". A Mol 11 390 forinton zárt, ami 9,7 százalékkal magasabb előző napi záróértékénél. Az OTP alig néhány forinttal végzett a fontosnak tartott 3174 forint alatt, ahonnan az előző felfelé menetel során lefordult, most 3170 forint lett a záróára. Az FHB csak kicsit tudta követni az OTP 5,8 százalékos menetelését, a kisebbik bankpapír 2,9 százalékos - 20 forintos - drágulással, 716 forinton fejezte be a napot. A Richter tovább kúszott felfelé, a legnagyobb kosársúlyúvá avanzsáló gyógyszerrészvény 30 700 forintig drágult, ez 1,4 százalékos pluszt jelent. Az Egis kapaszkodott a nagy testvér után, egészen 10 995 forintig pattant, ami 5,8 százalékkal magasabb a hétfői záróértéknél.
A kis papírok háza táján néma csend honolt, a jókedv nem ragadt át az alacsonyabb kapitalizációjú részvényekre. Egyedül a Phylaxia tudott érdemben drágulni, a 10 százalékos emelkedés azonban csak annak köszönhető, hogy a filléres részvénynek ehhez mindössze 1 forinttal kellett felfelé mozdulnia. A Fotex 360 forinton stagnált, a Rába 636 forintos utolsó ára fél százalékkal magasabb a hétfőinél. A Synergonnal valamivel 500 forint felett kereskedtek.
