A saját részvényeit aktívan vásárló és amúgy teljesen illikvid Pannon-Váltón kívül nem volt olyan részvény a Budapesti Értéktőzsdén, amely tavaly január elejétől december 31-ig emelkedni tudott volna, igaz, az üdítő kivételen közel 60 százalékot lehetett kasszírozni egy év leforgása alatt.
Az árfolyamváltozás alapján összeállított listán aztán hatalmas szünet következik, az üldözőbolyban a még megmaradt két áramszolgáltató található, amelyek mínusz 20-25 százalékos 2008-as teljesítménye még kedvezőbb lenne, ha a kifizetett 1700-1800 forintos osztalékokat is figyelembe vennénk.
Ott van még az élbolyban - már ha annak lehet hívni 32 százalékos zuhanásával - a nagyobb papírok közül a Richter és a Magyar Telekom (osztalékot is számolva), aztán ennyi. Utána már csak a véres csatatér, 40-90 százalékos zuhanással. A legrosszabbul teljesítő papír címét a 92 százalékot zuhanó Orco érdemelte ki, de verseng vele a 80 százalékkal leértékelődő AAA Auto is.
Azt, hogy mennyire a nemzetközi hangulat függvénye, mi is történik a Budapesti Értéktőzsdén, jól példázza, hogy az index a 2003-as és a 2004-es év záróértékei közé tért vissza, emlékezzünk, ebben az időszakban volt az előző medvepiac vége Amerikában, s a vezető amerikai indexek is ezen értékekhez közelítenek.
A vezető papírok záró árfolyama is nagyjából öt évet tolatott, s a 2004-ben megindult emelkedés előtti szintekre tért vissza (a Richter, az OTP és a Mol 2003-ban 24 555, 2675 és 6315 forinton zárt, 2004-ben 22 700, 5570 és 12 700 forint volt a záróáruk).
2008 tehát véget ért - valaki megunta a játékot a tőzsdén, felborította az asztalt. Most éppen újraosztanák a lapokat, csak épp a játékosok nagy része még nem döntötte el, érdemes-e egyáltalán beszállni a játékba...
