Ismét drágultak a devizák a bankközi piacon. Az euró a nap elején 251 forint körül ingadozott, ami még csak egy hajszállal volt magasabb az előző napi szintnél. Délben azonban rövid idő alatt 252 forint fölé ugrott, és ott is maradt a nap hátralevő részében. Csúcsát 252,60-nál érte el, de ezt már nem tudta sokáig tartani. A nap végén stabilan 252,30 körül mozgott. A dollár ott folytatta, ahol előző nap abbahagyta: 215 forint körül kezdett, majd délelőtt 214,50-ig esett. Délután azonban a 216,50-et is megközelítette, igaz, lapzártánk előtt ismét lejtőre került, és pontosan 215 forintnál tartott. (Az amerikai deviza forintban kifejezve közel másfél éve nem volt ilyen drága.) A forint gyengülése talán az EU borúlátó prognózisának köszönhető, amelyet a hazai államháztartási hiányról tett közzé.
Többnapos lassú lemorzsolódás után ismét felfelé vették az irányt a hozamok a másodlagos állampapírpiacon. A rövidebb futamidők referenciahozama 3–9, a közepeseké és hosszabbaké 9–11 bázisponttal emelkedett. A 12 hónapos kincstárjegyek aukcióján a 35 milliárd forintnyi papírra 86 milliárd forintnyi ajánlat érkezett. A 6,44 százalékos átlaghozam – a referenciahozamhoz hasonlóan – jócskán meghaladta az előző napi másodpiaci szintet. A bankközi forintpiacon az egynapos kamatok maradtak kicsivel évi hat százalék alatt, a hosszabb lejáratoknál az állampapírhozamokhoz hasonló emelkedés volt.
