A Zalakerámia Rt. bejelentette, hogy november 14-én értékesítette az Inker d.d.-ban fennálló 68,95 százalékos részesedését. A bejelentésre nyilván azért került sor, mert a tőzsdéről három hónapja távozott kerámiagyártó már zártkörűen működik ugyan, de a nyilvános tájékoztatási kötelezettsége alól a felügyelet mindmáig nem mentette fel.
Az Inker a Zalakerámia horvátországi gyára volt, amelyet 1997-ben vásárolt meg. Akkoriban a hazai cég külföldi pénzügyi befektetői egy nagy közép-európai kerámiabirodalom kialakításának tervét dédelgették. Csaknem 100 millió dollárnyi saját és idegen forrásból – aminek a terheit a cég még hosszú évekig nyögte – megvették a romhányi csempegyárat, a bukaresti Cesaromot (ez Lasselsberger Romania néven ma is a céghez tartozik és eredményesen működik), a Zágráb melletti Inker szanitergyártót és bevásároltak egy cseh csempegyárba is. Utóbbit még az Arago regnálása alatt eladták, most pedig az évek óta gyengélkedő horvát leány került sorra.
Az Inker a Zalakerámia legutolsó közzétett tőzsdei gyorsjelentése szerint 2005 első negyedévében 804 millió forintos (az előző évinél 14 százalékkal kisebb) árbevételből 123 millió forintos bruttó fedezetet és mintegy 30 milliós veszteséget termelt. Ebből 20 millió az év eleji erőteljes létszámleépítés számlájára írható. A 145,2 millió kunás jegyzett tőkével rendelkező Inker eladási árát a közlemény nem tartalmazza, ám az aligha érhette el a nyolc évvel ezelőtti – forintban milliárd feletti – vételárat. (Az Inker negyedét már az év elején eladták egy meg nem nevezett vevőnek.)
