Kicsit kevesebb, mint kétmilliárd forint lett az FHB harmadik negyedévi eredménye, ami durván húsz százalékkal múlja alul a pénzintézet előző negyedévi eredményét és az egy évvel korábbit egyaránt. A gyorsjelentés szerint azonban ez összhangban van a tervezettel. A pénzintézet eddig általában jóval túlteljesítette saját, óvatos terveit, ezúttal ez elmaradt. A tavalyi harmadik negyedévhez képest közel tíz százalékkal nőtt ugyan a bruttó eredmény, de a költségek több, mint másfélszeresükre szaladtak fel, és – a híres kiegészítő bankadó miatt – kevesebb eredményből több adót kell fizetni. A költségek felfutását a saját hitelezés terven felüli növekedése munkaerőigényével és ösztönzési célú kifizetésekkel indokolják, és utalnak rá, hogy ezek idővel megtérülhetnek majd.
A jelentés szerint a lakáshitelpiac augusztusban és szeptemberben megélénkült, eközben a forinthitelek állománya alig-alig növekszik, a devizahiteleké viszont gőzerővel, elsősorban az alacsony kamatú svájci frankban. Az FHB-nél is jelentősen tovább nőtt a devizahitelek súlya, az új hitelek majdnem felét már devizában veszik fel nála. Egy másik fontos trend, hogy az eddigi nagy partnereken kívül (bankok, biztosítók) egyre nagyobb szerepet kapnak a kis ügynökök, akik jellemzően egyéni vállalkozók és ügynökcégek. A Concorde Értékpapír elemzői a jelentés nyomán az idei egy részvényre jutó eredményre vonatkozó előrejelzésüket 137-ről 129 forintra csökkentették, az év végi célárat pedig 1620-ról 1520-ra rontották. Ugyanakkor szerintük a jelenlegi árszinten a papír – amely tegnap nagyot esett – alulértékeltnek tűnik, így pillanatnyilag spekulatív vételre ajánlják.
