A Bamosz (Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége) által kezelt tőke 2003 vége és 2005. szeptember vége között, tehát kevesebb, mint két év alatt megduplázódott. Ezen belül a legnagyobb tétel, a befektetési alapok vagyona is hasonló dinamikát mutatott, a szeptember 30-i 1876 milliárd forint ráadásul majdnem 21 százalékos bővülés egy negyedév alatt – derül ki a szervezet jelentéséből. (Más kérdés, hogy az utóbbi pár hétben a kisbefektetők elbizonytalanodtak.)
A jórészt nyilvános, ezért könnyen számba vehető alapoknál izgalmasabb kérdés a többi vagyonkezelési forma statisztikája, amelyekről más forrásból rendszerint nincsenek vagy csak jókora késéssel vannak adatok. A harmadik negyedévben az alapokon kívüli kategóriákban (nyugdíjpénztárak, biztosítói díjtartalékok, egyéni portfóliók) a kezelt vagyon hét százalékkal nőtt, ami némileg alacsonyabb a korábbi két negyedév 8 százalék körüli növekedési üteménél – írja a jelentés. Több mint 2281 milliárdra rúgtak egyébként szeptemberben ezek az egyéb vagyonok, tehát az alapokban kezelt 1876 milliárddal együtt a szervezet 4157 milliárd forintot kezelt. (Ez mintegy 13 százalékos növekedés három hónap alatt.)
A jelentés megjegyzi, hogy az egyéb vagyon egy része is befektetési alapokban fekszik, tehát átfedés van a kategóriák között. Ennek mértéke a negyedév végén 149 milliárd forint volt. A hazai alapok alapjai 63,5 milliárdos vagyonát is figyelembe véve – amely más alapokban van – a Bamosz-tagok által kezelt teljes nettó vagyon csak mintegy 3945 milliárd forintot tett ki.
A szervezet jelentése kitér arra is, hogy az egyes vagyonkezelési formák tőkéjét milyen eszközökbe fektették. Ebből például kiderül, hogy az unit–linked biztosítások tulajdonosai jóval nagyobb részvénykockázatot hajlandók felvállalni, mint például az alapok befektetői.
