Bár az utóbbi években a hazai állampapírok igen jó választásnak bizonyultak, főleg ha a hozamokat az igen mérsékelt kockázatokkal együtt szemléljük, a Credit Suisse Asset Management Hungary elemzői szerint ez nem fog így folytatódni, állampapírjaink kockázata erősen nő majd a következő pár évben – hangzott el a társaság által rendezett szemináriumon. Ezért a hazai államkötvények lecserélését vagy legalábbis diverzifikálását javasolják, elsősorban két dologra: ingatlanbefektetésekre és úgynevezett abszolút hozamú termékekre. Az utóbbiak olyan alapok, amelyek célkitűzése nem valamely index túlszárnyalása (nem benchmarkkövető termékek), hanem valamely, mindenképpen pozitív hozamszint meghaladása.
Ami a részvénypiacot illeti, a hazai papírok árfolyama a cég elemzői szerint közel van a korrekt értékhez (fair value), de azért kissé alatta marad annak, és regionálisan a legalacsonyabb, így van benne némi tartalék. A cégek nyereségének növekedése a CS AM szerint kissé jobb lesz a piac által vártnál, az osztalékhozamok is kedvezőek, így alapvetően optimisták a részvénypiaci kilátásokkal kapcsolatban, jövőre is 10-15 százalék körüli részvényár-emelkedést valószínűsítenek. Persze a hazai részvénypiac ellen is szólnak érvek, így a hazai kötvényhozamszint emelkedése mérsékelheti a részvények attraktivitását, a növekvő volatilitás pedig a kockázati prémium emelkedését okozhatja. De főleg nagyon ki vagyunk szolgáltatva a külföldi pénzáramlásoknak, ahogy mindezt a tegnapi nap eseményei is mutatták.
