A hét az euró bevezetésének csúszásával, a költségvetés jövőjével kapcsolatos újabb nyilatkozatháborúval kezdődött, amit a miniszterelnök kijelentései indítottak el. A forint így tovább gyengült, délután, a hivatalos kereskedési idő végén az eurót 250,50 forint körül jegyezték, mintegy 60 fillérrel magasabban pénteki értékénél, kora este pedig 251 forintot mutattak a monitorok. Napközben 250,80 forinton tetőzött az árfolyam, de gyakorlatilag egész nap stabilan a 250 forintos határ felett volt, amit pénteken még sehogyan sem sikerült áttörnie. A dollár is újabb magasságokba emelkedett, részben az itthoni fejleményeknek, részben az amerikai makrogazdasági adatoknak köszönhetően jórészt 210 forint körül ingadozott, 2-3 forinttal magasabban pénteki kurzusánál.
Az állampapírpiac is folytatta a felfelé menetelést, mármint a hozamokban. A legrövidebb, három és hat hónapos futamidőknél, amelyeket jobban befolyásol a most hatszázalékos jegybanki alapkamat, 3-5 bázispont volt a növekedés, a hosszabbak esetében viszont már 9-10 bázispont. A külföldi befektetők kezében lévő, forintkibocsátású állampapírok állománya a legutóbbi adatok szerint pár milliárd forintra megközelítette a 2600 milliárdot, ami valamivel magasabb az utóbbi hónapokban megszokottnál, de nem számottevő mértékben.
A bankközi forintpiacon az új banki havi tartalékolási periódus első napján a pénteki öt százalékról 5,70 százalék környékére mentek vissza az egynapos kamatok.
