A csütörtöki viszonylagos nyugalom után pénteken ismét a pesszimizmus lett úrrá a piaci szereplőkön. Az euró árfolyama napközben kétszer is 250 forintig szaladt fel, és a kora délutáni-kora esti órákban is jellemzően 249,80–249,90 forint körül ingadozott. Ez közel másfél forintnyi emelkedést jelent egyetlen nap leforgása alatt, és egyben sok hónapja nem látott rekord. A dollár 206,50 forinton kezdett, majd napközben a 209 forintos szintet is ostromolta, igaz, azután visszatért 207 forint környékére, lényegében oda, ahol csütörtök estefelé is volt.
A másodlagos állampapírpiacon ismét felfelé indultak meg a hozamok. A rövidebb futamidőknél 3–5 bázispont volt az emelkedés, a három hónapos referenciahozam elérte a jegybanki alapkamat hatszázalékos szintjét, amire szintén nagyon régóta nem volt példa. A hosszabb kötvényeknél pedig 13–15 bázispont volt a növekedés, így a hozamgörbe enyhén felfelé tart, ami szintén nagy ritkaságnak számít az utóbbi években. A hozamemelkedés egyébként nem nevezhető nagy meglepetésnek, hiszen már a csütörtöki kötvényaukciók eredménye is hasonló volt.
A bankközi forintpiacon a bankok havi tartalékolási ciklusának végére öt százalékra esett az overnight kamat, ami pénzbőségre enged következtetni.
