A csütörtök is az erőteljes forintgyengülés jegyében telt el a bankközi devizapiacon. Hosszú közöny után állítólag ismét fogékony lett a piac a hazai, legújabban a költségvetési hiány kapcsán inkább kellemetlen makrogazdasági hírekre, bár a régió többi valutája ezúttal is ugyanabba az irányba mozdult, mint a miénk. Az euró reggel 246,60 körül kezdett, ott, ahol szerda délután abbahagyta, de később már egyszer sem közelítette meg ezt a szintet. A nap nagy részében 247,50 forint körül ingadozott, majd délután három körül ismét masszívan erősödni kezdett. Lapzártánkkor 248,50 forintnál tartott, ami majdnem két forinttal magasabb az egy nappal korábbinál. Hasonlóan viselkedett a dollár is, a 202 forintos ár hamar a múlté lett, napközben általában csak 202,50, este viszont már 204,50 forint körül jegyezték.
Az állampapírpiacon az egykor nagyon gyakori összefüggés ismét működni látszott, a forintgyengülés együtt járt a hozamok határozott emelkedésével. A hozamgörbe teljes szakaszán nagyjából egyenletesen, 16–19 bázisponttal emelkedtek a referenciahozamok. Az egyéves kincstárjegyek szokásos aukcióján a 30 milliárd forintos felkínált mennyiség rendben elfogyott, nem túl nagy, bő kétszeres túljegyzés volt. Az 5,81 százalékos átlaghozam 21 bázisponttal meghaladta az előző napi referenciahozamot, az egyéves futamidőnél mérték egyébként a legnagyobb emelkedést a másodpiacon is.
