Meghatározták a K&H-csoport Hozamfa 3 nevű garantált alapjának kondícióit. Az alap az első évre mindenképpen 5 százalékos hozamot fizet majd. A második évre attól függően gyarapodik tovább 3,33 vagy 7,5 százalékkal a hozama, hogy egy mögöttes részvénykosár teljesítménye hogyan alakul majd, vagyis a „hozamfa” itt kétfelé ágazik. A második év után pedig mindkét ág két-két irányba mehet tovább (2,22 vagy 5,0, illetve 5,0 vagy 11,25 százalékkal), így a picit hosszabb, mint hároméves futamidő vége után, 2008. november 10-én összesen 10,55, 13,33, 17,50 vagy 23,75 százalékos hozam illeti a befektetőket. (Az előző, 2-es sorszámot viselő hasonló konstrukciót egyébként május végéig érezhetően magasabb, 13,72–30,87 százalékos „ágakkal” kínálták.) Ez számításaink szerint éves szinten 3,3, 4,1, 5,3 és 7,1 százalékos hozamnak felel meg, a jegyzési időszak október 7-i végétől számítva. Az, hogy az első és a második évek után a hozam a kedvezőbb vagy kedvezőtlenebb mértékkel nő-e tovább, attól függ, hogy húsz meghatározott nagy nemzetközi cég részvényének árfolyama hogyan alakul. Ha egyik sem esik 20 százalékot meghaladó mértékben, akkor a befektetők számára kedvezőbb szcenárió érvényesül.
