BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még mindig lefelé mennek a hozamok

2005. augusztus 24. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kétnapos sűrű izgalom után kissé megnyugodott a hazai pénzpiac, az árfolyamok szerdán már nem lendültek ki jelentősen az előző napihoz képest, bár még mindig sokkal jobban ingadoztak, mint a nyár túlnyomó részében szokásos volt. Az euró a bankközi devizapiacon 245,60 forint körül kezdett, ott, ahol kedden abbahagyta, majd időnként 245,90-ig is felment. Késő délután 245,70 forint körül járt, ami már csak tízfilléres további drágulást jelent. A dollár viszont magasan, majdnem 202 forinton kezdett, és innét lefelé csorgott, délután a 200,10 forintot is elérte, de azután visszament 200,90-re, amely majdnem pontosan az előző napi értéknek felel meg.
A másodlagos állampapírpiacon kitartott a vételi nyomás, a referenciahozamok még mindig képesek voltak tovább csökkenni, 1–6 bázisponttal estek, ezúttal is nagyobb mértékben a rövid futamidőknél. A legmagasabb, a három hónapos mutató már csak 5,81 százalék, vagyis ha így haladunk, lassan megint legalább fél százalékponttal az alapkamat alatt lesz az összes hozam. A hat hónapos kincstárjegyek aukcióján ugyan nem volt akkora tülekedés a papírokért, mint előző nap a három hónaposnál, de még mindig bőven átlag fölötti, majdnem négyszeres túljegyzés volt. A 30 milliárdos mennyiséget ennek ellenére nem emelték fel, az 5,81 százalékos átlaghozam kissé alatta maradt az előző napi referenciahozamnak.

Eidenpenz József
Eidenpenz József

Ez is érdekelhet