Augusztus elején 8900 négyzetméter alapterületű raktárépületet vásárolt az OTP Ingatlan Alap Budapesten, a XXII. kerületben – írja az alap júliusi hírlevele. A hónap végén az ingatlanok aránya az összvagyonon belül – nyilván még az augusztusi vétel nélkül – 34 százalék volt. A legtöbb ingatlanalaphoz hasonlóan itt is erőteljesen jelentkezik a „felhígulás” jelensége, azaz hogy a beáramló friss befektetői pénzekkel az ingatlanok beszerzésének jelentős időigénye miatt az alapkezelők nehezen tudnak lépést tartani. Az alap vagyona 46 milliárd forint környékéről 49 milliárdra nőtt júliusban, augusztus 17-én pedig már 50,7 milliárd volt.
