BUX 140016.13 0,09 %
OTP 46000 0,11 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

További forinterősödés jöhet

2005. augusztus 10. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindössze egynapos korrekció után tegnap is javított árfolyamán a forint az euróval és a dollárral szemben, sőt a jelek szerint a hazai fizetőeszköz erősödése tovább folytatódhat. Az uniós deviza esetében az elmozdulás az előző naphoz képest nem volt jelentős, mintegy fél forintot tett ki, a nap elején érvényes 243,70/80 forintos jegyzés délutánra 20-30 fillérrel került lejjebb. A dollár viszont közel másfél forinttal lett olcsóbb; az árfolyam ugyan többször is áttörte a 196,5 forintos szintet, de tartósan megtartania nem sikerült, így rendre ide tért vissza a kurzus. Kolba Miklós, az ING Bank üzletkötője szerint a 243,25 forintos euró komoly ellenállási pont – ismét opciós ügyletek állnak a háttérben – a piacon, amennyiben a kurzus ezt átszakítja, akár 242,50 forintig is eshet a deviza. A szakember egyébként úgy véli, a kelet-közép-európai devizák mozgása is a forint erősödésének irányába mutat. A régió iránti vételi kedv még kitartani látszik – a befektetők dollárt költenek el a térségben –, így egyik deviza sem tud visszagyengülni. Kolba a ma reggel megjelenő magyar inflációs adat kapcsán hozzátette: ha jó lesz a mutató, abból arra lehet következtetni, hogy az MNB kamatvágási periódusának valószínűleg még nincs vége, ám az említett befektetőket várhatóan ez sem tántorítja majd el. Ráadásul a Fed 25 bázispontos kamatemelése után az elemzők szerint újabb emelés egyelőre nem várható a tengerentúlon, így ismét előtérbe kerülhet régiónk.
A másodlagos állampapírpiacon kis lépésekkel, de stabilan tovább csökkentek a hozamok. A referenciaértékek 2–4 bázisponttal mérséklődtek, aminek következtében a 3 éves lejárat hozamszintje is 6 százalékra süllyedt. (A piacon az 5 éves lejárattól a hozamgörbe végéig már jó néhány napja ez alatt állnak a másodpiaci értékek.) Az ÁKK a 6 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegy szerdai aukcióján a felajánlott – és végül elfogadott – 30 milliárd forintos csomagra 55 milliárd forint értékben érkezett vételi ajánlat. Az átlaghozam 6,09 százalék, míg a minimális és maximális szélső érték 6,00 és 6,11 százalék lett. A lassú lemorzsolódás mögött ugyanakkor nemcsak külföldi befektetők állnak, hiszen az elmúlt napokban a kezükben lévő állampapírállomány alig változott, 2530–2540 milliárd forint között mozgott. Miután a jegybanki kéthetes betétben elhelyezett több mint 800 milliárd forint elhagyta a forintpiacot, enyhén emelkedett tegnap az overnight kamatszint. A valamivel több mint negyed százalékpontos elmozdulás után immár 6 és fél százalék felett születtek az üzletek.

Madarász János
Madarász János

Ez is érdekelhet