A PSZÁF engedélyezte az OTP Jelzálogbank Rt.-nek egy újabb, immáron a negyedik jelzáloglevél-kibocsátási program elindítását. Ennek keretében a pénzintézet „forintban, euróban vagy svájci frankban kibocsátott, fix vagy változó kamatozású, maximum 30 éves futamidejű jelzálogleveleket” bocsáthat ki, maximum 300 milliárd forint értékben. A pénzintézet 2002 júniusában indította az első hasonló programot 100 milliárd forint értékben, amelyet még abban az évben további 200 milliárddal megemeltek. Ezt követte 2003-ban egy 300, 2004 végén pedig egy 500 milliárd forintos „menet”. Az új program keretében az első kibocsátás mától két hétig tart, elsősorban a lakossági befektetők részére. Az OJB 2006/VIII a már megszokott egyéves papír, az OJB 2015/I pedig a tavasszal bevezetett tízéves, végtörlesztéses, évente egyszer kamatot fizető kötvény. Az egyéves papír kamata – és az utolsó napon történő vásárlás esetén egyben hozama – évi 6 százalék lesz, a tízéves konstrukciót pedig 109,95 százalékos bruttó (felhalmozott kamatokkal értendő) árfolyamon kínálják, ami évi 6,50 százalékos hozamnak felel meg.
