Zsinórban az egymás utáni negyedik napon állított be új történelmi rekordot pénteken a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe. Újabb 66 ponttal, 0,3 százalékkal, 20 723 pontig emelkedett, jó közepes, 12 milliárdos forgalom mellett, elsősorban a Mol és a Richter szép teljesítményének köszönhetően. A legnagyobb forgalma az olajcég részvényének volt, amely már a nyitásban is csak tíz forinttal 20 000 alatt kezdett, majd könnyedén vitte át ezt a bűvös határt, és a 20 400 forintot is érintette. A 20 250 forintos záróár természetesen újabb történelmi rekord, a papír még sohasem zárt a húszezres tartományban.
A gyógyszerpapírok csak részben remekeltek: a Richter közel egy százalékkal, 32 000 forintig drágult, az Egis viszont fél százalékkal, 20 790-re esett vissza. A Magyar Telekom süllyedése is hasonló mértékű volt, a papír pont 900 forinton állapodott meg a zárásra. Az OTP a nagyok közül a legerősebben, 0,8 százalékkal, 7600 forintra esett.
A privatizációs szerződés aláírásának híre nem sokat változtatott az Antenna árfolyamán, minimális mértékben gyengült a részvénye. Az FHB-nek viszont, úgy tűnik, kifejezetten jót tett, hogy levették a napirendről az állami részvénycsomag eladását: figyelemre méltó, kilencszázmillió forint feletti forgalom mellett kerek öt százalékkal, 1491 forintig emelkedett.
A Démász gyorsjelentésének megjelenését háromszázalékos emelkedéssel honorálta a piac, a leányvállalatának eladását bejelentő NABI viszont négy százalékot esett.
