Az utóbbi napok eseménytelensége után kedden megélénkült a bankközi devizapiac. A délelőtt megindult forintgyengülés az amerikai piacnyitás után érte el csúcspontját, innen azonban alig több mint egy óra alatt a kezdeti értékekig csurogott le mind a dollár, mind az euró kurzusa. Az uniós fizetőeszköz esetében ez azt jelentette, hogy először 245 és fél forintról 246 forint fölé drágult a deviza, majd innen tért vissza a reggeli szintre. A dollárpiacon már nagyobb volt az elmozdulás, 204 forint alól indulva 205,30 jelentette a napi maximumot, de délután ismét 204 forinton születtek az üzletek. Az uborkaszezon közepén azonban komolyabb következtetéseket természetesen nem érdemes levonni az árfolyam-alakulásokból, piaci szereplők szerint ezúttal is csupán egy külföldi befektető mozgatta meg a jegyzéseket.
Az állampapírpiacon bár továbbra is trend nélkül, de már szélesebb sávban mozogtak a hozamok. A referenciaértékek az egyéves lejáratig 3-4 bázisponttal mérséklődtek, a hozamgörbe hosszabbik felén azonban fordult a trend, és itt 3-5 bázisponttal emelkedtek az értékek. Mindeközben jelentős túljegyzés mellett zajlott a 3 hónapos futamidejű diszkontkincstárjegyek e heti aukciója. A meghirdetett mennyiséget már az aukció előtt 5 milliárd forinttal, 30 milliárd forintra emelte a kincstár, de ez is kevésnek bizonyult a közel 135 milliárd forintnyi beérkezett vételi ajánlathoz képest. Az értékesítés átlaghozama, és szokatlan módon egyben maximális hozamszintje is 6,35 százalék lett, míg a legalacsonyabb érték 6,28 százalék.
A forintpiacon a tartalékolási periódus végéhez közeledve szűkült a likviditás, az overnight kamatszint közel negyed százalékponttal, 7 százalékra emelkedett. A bankok a holnap lejáró 671 milliárd forintnyi kéthetes jegybanki betétből csak 582 milliárd forint értékben kötöttek le ismét, amivel a teljes állomány 835 milliárd forintra olvadt.
