A BÉT a kibocsátó kérésére a mai napra felfüggesztette az Antenna Hungária törzsrészvényeinek tőzsdei kereskedését, miután mégsem a korábban bejelentett július 28-ai, hanem már a mai ülésén dönt az ÁPV Rt. arról, kinek is adja el a műsorszóró társaság 75 százalék plusz egy szavazatot biztosító állami csomagot. (A vagyonkezelő a vevőjelölt nevét 11 órai sajtótájékoztatóján jelenti be, így feltehetően a kereskedést a hivatalos bejelentések után, délutánra már visszaállítják.) Az AH-részvényekre a privatizációs menetrend alapján első körben kiválasztott hat jelentkező közül három adott be július közepén kötelező érvényű vételi ajánlatot, így az már biztos, hogy a Macquarie Hírközlési Konzorcium, az Österreichischer Rundfunk (ORF) konzorciuma vagy a Swisscom Broadcast AG kerül majd ki győztesen. A gyors döntést az teszi lehetővé, hogy a mostani ajánlatok között mindössze egy szempont, az ár alapján tesznek majd különbséget, tehát aki többet ajánl a cégért, azé a teljes pakett. Az első körben az AH-ért 18,81 és 38 milliárd forintot ígértek.
