A kamatcsökkentés másnapján is kitartott az optimizmus. A bankközi devizapiacon az euró alig mozdult el az előző napi szintről, és délután négy felé is ott, 246,40 körül járt, napközben pedig a 246-ot is elérte. A dollár ugyanakkor számottevően drágult, 205,70 forintos árfolyama közel másfél forintos erősödést jelent, igaz, a kora esti órákban kissé visszaesett, 205 forint környékére.
Az állampapírhozamok terén is kitartott a többnapos csökkenő trend, de erősen lelassult, most már inkább csak jelzésértékűen, 1–3 bázisponttal süllyedtek tovább a referenciahozamok, sőt némelyik meg sem rezzent. A három hónapos kincstárjegyek aukcióján 25 milliárd forintnyi értékpapírra 78 milliárdnyi ajánlat érkezett. Az eredmény kiegyensúlyozott piacról árulkodik, a 6,41 százalékos átlaghozam ugyan három bázisponttal meghaladta az előző napi referenciahozamot, mégis csökkent egyetlen ponttal az aukció után az utóbbi mutató. Csütörtökön ezúttal csak egy hároméves kötvényre (2008/E) rendeznek aukciót, a felkínált mennyiség 50 milliárd forint.
A kéthetes jegybanki betét az utóbbi időben sok meglepetést okozott, állománya százmilliárdos nagyságrendű ingadozásokat is mutatott hétről hétre, így most inkább az a meglepetés, hogy nincs meglepetés. A lejáró 262 milliárd forintnál ugyanis mindössze 9 milliárd forinttal kevesebbet, 253 milliárd forintot helyeztek el benne a bankok az új, csökkentett alapkamat mellett. Az állomány így relatíve magas, 924 milliárd forint maradt.
