A Lasselsberger július 26-áig meghosszabbította a Zalakerámia törzsrészvényeire 2350 forinton tett vételi ajánlatot követő kiszorítási eljárást, a kft. által kiadott közlemény szerint ugyanis „az erre köteles részvényesek közül jelentős számú részvényes nem tett eleget átutalási kötelezettségének”. A Lasselsberger nyomatékosan felhívja a részvényesek figyelmét, hogy amennyiben továbbra sem tesznek ennek eleget, úgy a Zalakerámia köteles az át nem utalt részvényeket érvényteleníteni és azok helyett újakat kibocsátani. Az előírások szerint ezeket az új papírokat hat hónapon belül értékesíteni kell, amennyiben pedig ez nem sikerül, akkor a Zalakerámia alaptőkéjének leszállítására kerül sor. A társaság arra is kitér, hogy a „feledékeny” befektetők csupán az esetleges értékesítésből befolyt összegre tarthatnak majd igényt. Ez pedig – hangsúlyozza a Lasselsberger – jelentős kockázatot jelent, hiszen ennek összege még nem ismert, de, mint fogalmaznak, nem feltétlenül lesz azonos a mostani 2350 forintos árfolyammal.
